Belföld

Kórházi mutatók az OEP honlapján

Feltette honlapjára az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) azokat az adatokat, amelyek a kórházi szakellátás minőségi mutatóiról adnak képet.

A kórházi ellátás minőségét értékelik ezek mutatószámok – mondta Dózsa Csaba, az OEP főigazgató-helyettese.

A honlapon az akut miokardiális infarktus (AMI) ellátásának indikátorai láthatók, olvashatók. Az OEP célja ezzel az, hogy az adott kórházban az ellátás minősége javuljon, illetve az adatjelentés pontos és egységes legyen. Ezenkívül az országon belüli ellátási különbségekre kívánják felhívni az intézmények figyelmét.

A kórházak között, az ellátás tényleges minőségétől függetlenül, adott esetben azért is lehetnek különbségek a mutatókban, mert más módon szolgáltatnak adatot az OEP-nek – ismertette Dózsa Csaba. Az OEP az intézményeket egy kódszámmal látta el, és a kórházakat levélben értesítették ezekről. Azt megtehetik egyes gyógyító intézmények, hogy egymás kódjait elkérik a másiktól – tette hozzá. Arra a kérdése, hogy mikortól “nevesítik” az intézményeket, a főigazgató-helyettes elmondta: “ez egy későbbi fázisban következhet be”, esetleg évekbe is beletelhet.

Ennek oka – fejtette ki -, hogy nagyon sok módszertani kérdést kell még a szakmával, intézményekkel tisztázni. Az OEP az internetes honlapján az egyetemi, megyei, fővárosi, városi, gyermek-, és szakkórházak, szanatóriumok szerint bontja az intézményeket.

Dózsa Csaba elmondta, hogy egy átlagos kórházi tartózkodásnak, a betegfelvételtől az elbocsátásig, az OEP által fizetett költsége 130-150 ezer forint. Hozzátette: 2000-2003 közötti adatokat dolgoztak és tettek fel a honlapra.

“Alapvetően mi egy tükröt tartunk ezzel az indikátor programmal a szolgáltatók felé (…), hogy tessék megnézni: ilyen különbségek vannak, és megkeresni az okokat, hogy e mögött vannak e valós minőségi problémák vagy egyéb más ellátási vagy dokumentálási problémák.” Dózsa Csaba hozzáfűzte: a honlapot 2-3 havonta tudják frissíteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik