A Szépművészeti Múzeum a budapesti Francia Intézet és a dijoni Musée des Beaux-Arts közreműködésével majd száz év után nagyszabású kiállítást rendez Monet és barátai címmel.
Elmarasztalásban részesítették Tánczos Vilmost és Xantus Gábort, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatóit az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői, miután Xantus azzal vádolta kollégáját, hogy tettlegesen bántalmazta őt.
Az amerikai gazdaság növekedése érezhetően lassulni fog jövőre, ártva a világgazdaság fellendülésének és tovább gyengítve a dollárt - vélekedett a Dresdner Kleinwort Wasserstein befektetési bank vezető adósságstratégája, John Butler egy tokiói gazdasági tanácskozáson.
Belső vizsgálatot rendelt el az országos rendőrfőkapitány, hogy tisztázzák Molnár Csaba rendőr alezredes, a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság pénzmosás elleni osztálya vezetőjének érintettségét - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden. A Magyar Nemzet keddi cikkében írta, hogy, hogy megkérdőjelezhető Molnár elfogulatlansága a K&H Equities Rt.-nél történt sikkasztás ügyében. A rendőrség kiáll Molnár mellett.
Tíz percig sem tartott az Országgyűlés szerdai plenáris ülése. Az ülésnap reggel nyolc órakor kezdődött és három részletes vita gyors lezárását követően, nyolc-tíz perc után véget is ért.
Dávid Ibolya, az MDF elnöke kezdeményezésére ma négypárti egyeztetést tartanak a magyar állampolgárságról szóló törvény módosításáról. Az MDF elnöke, volt igazságügy-miniszter kedden arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Orbán Viktornak, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnökének, Kovács Lászlónak, az MSZP elnökének és Kuncze Gábornak, az SZDSZ elnökének küldött meghívólevelet.
Ma dönt az Európa Tanács koprodukciós filmalkotásokat támogató alapja, az Eurimages a Kertész Imre Nobel-díjas regényéből készülő, Sorstalanság című film támogatási pályázatáról, s ezzel összeáll a produkció tervezett, 9,8 millió eurós (jelenleg mintegy 2,6 milliárd forintos) büdzséje. A siker biztosnak tűnik, csak a dotáció mértéke kérdéses – írja a Napi Gazdaság.
Kocsis István, a Paksi Atomerőmű Rt vezérigazgatója december 1-jei hatállyal felmentette tisztségéből Küzdy Gábor gazdasági vezérigazgató-helyettest, valamint Kováts Balázst, az erőmű sajtóreferensét - írta a tv2.hu.
A Budapest Bank, az ING Barings, a Credit Lyonnais Bank és a Raiffeisen Bank hétfői döntése után betéti kamatemelést jelentett be a HVB Bank, a KDB Bank és a Magyar Külkereskedelmi Bank is.
Nem egyértelmű Orbán Viktor Grespik László zsidózó kérdésétől történő elhatárolódásának megítélése - írja a Magyar Hírlap. Kovács Dávid, a Jobbik Magyarország Mozgalom (JMM) vezetője szerint Orbán Viktor kijelentése a Fidesz és az SZDSZ közeledésére utal.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese bejelentésre vizsgálatot kezdett a Lelkiismeret '88 csoport december 1-jei feloszlatott tüntetése ügyében - írja a Népszabadság.
Jövőre csökken a forintban denominált állampapír-állomány - mondta Borbély László, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezetője a Dow Jones hírügynökségnek tegnap.
A külügyi tárca közreadta az Irakban elhunyt magyar fiatalember haláláról szóló jelentést. Az amerikai fél hivatalos beszámolója még várat magára - írja a Magyar Hírlap.
Jövő év elejétől indul az első hazai internetes zenei áruház – értesült a Világgazdaság. A több tíz millió forintos beruházással megvalósuló vállalkozás az alapítók szerint már egy éven belül nullszaldós lehet.
A várakozással és a pártelnök előzetes tájékoztatásával szemben az MSZP elnöksége tegnapi ülésén nem foglalkozott a párt belső vitáival - számol be a Népszabadság.
A forint árfolyamingadozását az elmúlt egy év logikátlan lépései váltották ki, de a gazdaság állapota nem indokol semmiféle pánikreakciót - jelentette ki kedden Kuncze Gábor, a Szabad Demokraták Szövetségének elnöke, Csillag István gazdasági miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón.
Kedden 18 óra után 272,30/273,0 forinton jegyezték az eurót a bankközi devizapiacon, mintegy egy forinttal gyengébben a 17 óra körül jegyzett 274,35/80 forinton árfolyamnál.
A Budapest Bank, az ING Barings, a Credit Lyonnais Bank és a Raiffeisen Bank hétfői döntése után betéti kamatemelést jelentett be a HVB Bank, a KDB Bank és a Magyar Külkereskedelmi Bank is.
A lengyel zloty árfolyama csak keveset változott a valutakosárhoz képest, egy százalékkal a 2000-ben megállapított lebegtetési árszint alatt "horgonyzott le". Szeptember közepe nem állt olyan gyengén a cseh korona az euróval szemben, mint kedden: a süllyedés kiváltó oka a magyar devizaválság.
Nem lesz norvég földgázszállítás Lengyelországnak. Az orosz földgáztól való függés csökkentésére szánt tervtől az ügyletben érintett norvég gázipari vállalat és lengyel partnere azért állt el kedden, közös megegyezéssel, mert Lengyelországnak nincs szüksége a norvég földgázra.