Belföld

Felállt a Sorstalanság költségvetése

Ma dönt az Európa Tanács koprodukciós filmalkotásokat támogató alapja, az Eurimages a Kertész Imre Nobel-díjas regényéből készülő, Sorstalanság című film támogatási pályázatáról, s ezzel összeáll a produkció tervezett, 9,8 millió eurós (jelenleg mintegy 2,6 milliárd forintos) büdzséje. A siker biztosnak tűnik, csak a dotáció mértéke kérdéses – írja a Napi Gazdaság.

A film készítői mintegy 650 ezer eurós támogatás elnyerésében bíznak, de legalább 500 ezret várnak – tudta meg a lap Barbalics Pétertől, a megfilmesítés jogával rendelkező, fő producer Magic Média Rt. vezérigazgatójától. A támogatásra csak kész filmtervvel, kvázi felállt stábbal, a koprodukciós partnerek és forgalmazók megnevezésével lehetett pályázni.

A Sorstalanság költségvetésének csaknem egyharmadát, 920 millió forintot a központi költségvetés általános tartalékából elkülönített támogatás teszi ki, emellett a büdzsé 15 százalékát az angol Renegade Film produkciós iroda, 20 százalékát pedig a berlini székhelyű Euroarts teremti elő külföldi alapítványok és szervezetek segítségével. Az Eurimagestől várt 650 ezer eurón kívül a produkció 90 ezer euró támogatást kapott a párizsi székhelyű Soa Alapítványtól, a büdzsé fennmaradó részét, mintegy 600 millió forintot magyar és nemzetközi (többek között olasz, izraeli) alapítványok és cégek biztosítják. Az utóbbiakat csak a támogatási szerződések aláírása után (ez a napokban várható) kívánja megnevezni a Magic Média.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik