Belföld

Sokba kerülhetnek a Napsternek az ingyenes zenei letöltések

A zenei anyagok illegális másolásán feldühödve a két nagy lemezcég most azokon a befektetőkön akarja elverni a port, akik annak idején pénzükkel támogatták a már csődbe juttatott, és most ismét életre hívott Napstert.

A Universal Music és az EMI szerzői jog bitorlása címén adott be keresetet a Hummer Windblad Venture Partners kockázati tőkebefektető cég és két társtulajdonosa, Hank Barry és John Hummer ellen.

A keresetlevél szerint a Hummer Windblad a 2000 májusában befektetett 13 millió dollárjával elősegítette a digitális zenei anyagok illegális másolását, miután a Napster technológiája felhasználók tízmillióit csábította törvényszegésre. Ráadásul a cég két társtulajdonosa részt vett a Napster vezetésében is.

Hank Barry több mint egy évig volt a cég vezérigazgatója, s John Hummerrel együtt részt vettek a Napster igazgatótanácsának munkájában is. A kereset 150 ezer dollár kártérítést követel minden egyes szerző jog elbitorlása után. Ez lehet a kereset gyenge pontja, hiszen azt is nehéz bizonyítani, hogy egy számot illegálisan letöltöttek, azt pedig gyakorlatilag lehetetlen megállapítani, hogy ezt hány Napster felhasználó tette meg.

Az amerikai befektetők szövetsége viszont arra figyelmeztet, hogy a lemezkiadók esetleges bírósági győzelme ijesztő következményekkel járhat, mert elriasztja a befektetőket attól, hogy innovatív – de még ki nem próbált – technológiákba invesztáljanak, és ezzel közvetett módon a gazdasági növekedést rontják.

Mindörökké Napster?

A per azonban úgy látszik mégsem bátortalanítja el a Napster anyacégét, a Raxiot, amely három napig korlátlan zenehallgatást kínál több mint félmillió számot tartalmazó online katalógusából, ill. a 40 kívánságra működő (on-demand) rádióállomáshoz való hozzáférés révén egész december folyamán.

A Napster 2.0-t azonban csak az amerikai felhasználhatók telepíthetik ingyen, ráadásul a szoftver egyelőre csak a Windows XP-vel vagy a Windows 2000-el kompatíbilis.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik