Megsemmisítette a kórháztörvényt az Alkotmánybíróság hétfőn, Budapesten kihirdetett határozatában. Indoklásában formai okokra hivatkozott az Alkotmánybíróság.
Emberileg elhibázottnak nevezte az otthonteremtési támogatás megszigorításáról hozott kormánydöntést Orbán Viktor a Magyar Televízió Napkelte című műsorának hétfői adásában.
Diplomáciai jegyzékküldést és a zágrábi magyar nagykövet bekéretését követelte írásban a horvát kormánytól Bozidar Pankretic horvát mezőgazdasági és erdészeti miniszter - írta hétvégi számában a Vecernji list című zágrábi újság.
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte az Elender Rt. honlapjának négy évvel ezelőtti feltöréséért mindhárom vádlottat hétfőn kihirdetett elsőfokú ítéletében a Pesti Központi Kerületi Bíróság.
Kevés rendezőnek adatik meg, hogy újraforgathatja a filmjét. Robert Rodrigueznek igen, s nem azért, mert A zenészt (El Mariachi) elszúrta volna. Nem szúrta el, sőt, a mindössze 7000 (!) dollárba került filmet együtt ünnepelte a szakma és a közönség.
A jövő év első felében 32-33 ezerrel nő a foglalkoztatottak száma, ez állapítható meg a mintegy ötezer gazdálkodó körében idén ősszel végzett felmérés alapján - közölte Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa támogatta a Koszovói szabványokról szóló dokumentumot, amely azoknak az intézkedéseknek a részletes leírását tartalmazza, amelyek alapján értékelni fogják, hogy a koszovói társadalom elérte-e a demokratikus társadalmak szabványait.
A Forrás Rt. és az Állami Privatizációs és Vagyonekezlő Rt. a Hungaropharma Rt. gyógyszernagykereskedelmi társaság 25 százalék plusz egy szavazatnyi részvényt kínálja pályázat útján eladásra. Ezt a befektetési társaságként működő Forrás Rt. jelenetette be a napokban.
Csecsen fegyveresek hatoltak be az oroszországi Dagesztánba, és elfoglaltak egy települést. A mintegy 40-50 tagú csecsen csoport a hétfő hajnali határátlépés során tűzpárbajba keveredett a határvédelmi szervekkel, majd a hegyvidéki településre érve túszokat is szedett.
Az ipari termelés októberben szezonálisan és munkanap tényezővel kiigazítva 1,3 százalékkal nőtt, az egy évvel korábbihoz viszonyítva pedig - munkanaphatástól megtisztítva - 9,9 százalékkal emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn az MTI-vel.
Szaddám elfogásának híre jó hatással van az értékpiacok alalkulására. A Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX hétfőn 77 pontos növekedéssel, 9286 ponton nyitott. Néhány perccel később az index további 14 ponttal 9300 pontra emelkedett.
Németországban valószínűleg nem szednek díjat a kamionosoktól a jövő év harmadik negyedévénél hamarabb - jelezte a díjbeszedő rendszer kiépítésével és működtetésével megbízott konzorcium, a Toll Collect egyik magas rangú illetékese , miközben a hét végén a Toll Collect és a kormány egyezkedései is kudarcba fulladtak.
Autóba rejtett pokolgép robbant Bagdad közelében egy rendőrőrsnél, kilencen meghaltak, sok a sebesült is. A merénylet Bagdadtól 30 kilométerre északra, Huszeinah faluban történt.
Jövőre megkezdődhet az M0-ás körgyűrű északi Duna-hídjának építése, miután az ürömi önkormányzati testület szombati rendkívüli ülésén döntött: hozzájárul, hogy a hídról levezető út egy része a település mellett egy alagútban folytatódjon.
Nincs gazdasági, válság, de van bizalmi illetve pénzügyi válság, amit a gazdaságpolitika és a monetáris politika közösen gerjesztett - vélték egybehangzóan a Szabad Demokraták Szövetsége által szervezett "Szabad tanácskozás" című rendezvényen az előadó közgazdászok: Békesi László, Bauer Tamás, Petschnig Mária Zita és Várhegyi Éva vasárnap Budapesten.
Évi több száz millió forintos megtakarítást vár a december elején bejelentett átszervezésektől a TV2 - közölte Kereszty Gábor vezérigazgató szombaton az MTI érdeklődésére.
A Társaság a Lakásépítésért Szervezet (TLSZ) tiltakozik a kormány a lakástámogatások rendszerét negatívan érintő újabb intézkedései ellen. A szervezet javasolja, hogy a kormány vizsgálja felül döntéseit, és vegye figyelembe a szakmai tanulmányokra alapozott jogos igényeket és tartsa érvényben az értékteremtő, új érték létrehozását segítő támogatásokat.
A 2004-es büdzsé is jelentősen alultervezi a lakástámogatási előirányzatokat. Gyakorlatilag megállítaná a lakáshitel-állomány további emelkedését a kormányzat – tudta meg a Világgazdaság. Még nem ismert, milyen további szigorítás várható a lakástámogatások terén.
Átlag 10 százalékkal nőnek januártól a UPC Magyarország Kft. kábeltelevíziós szolgálatsásainak tarifái, amihez további 3 százalékos áfanövekedés is járul.
A lappiac egyik legnehezebben mérhető, leginkább szerteágazó szegmensét adják a különféle ingyenes hirdetési kiadványok. Forgalmuk a korábbinál lassabban nő.
A gyakorlatban már kipróbált, s az adott területen a legjobbnak bizonyult megoldások gyűjteménye alapján alakíthatják IT folyamataikat az ITIL-t alkalmazó cégek.
Az amerikai haderő képviselői vasárnapi sajtótájékóztatójukon bejelentették: elfogták Szaddám Huszeint. A volt diktátor engedelmeskedett és együttműködött a DNS-vizsgálatot végző orvosokkal.