Harmincmillió forintos óvadék ellenében a K and H ügy egy újabb gyanúsítottja került szabadlábra. A bíróság az ügyészség fellebbezése nyomán emelte meg az öüsszeget 10-ről 30 millió forintra.
A Fidesz nélkül fogadta el hétfőn az Országgyűlés a jövő évi költségvetési javaslatot. A nagyobb ellenzéki párt a PSZÁF-törvény módosítása után vonult ki a teremből.
Az Európai Központi Bank elnöke hétfőn arra figyelmeztette Magyarországot, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete működésének megváltoztatása a független ellenőrzést veszélyezteti.
A Dunaferr megvásárlásáért is versenyben lévő Donbass Ipari Szövetség (DISZ) nyerte az Ukrajna öt legnagyobb vaskohászati üzeme között számon tartott Dnyeprovszki Vaskohászati Kombinát 98,8 százalékos részvénypakettjére kiírt nyílt privatizációs pályázatot – jelentette be hétfőn az ukrán állami vagyonkezelő társaság.
Legalább fél évet késlekedik az uniós alkotmány. A bukásért első körben a lengyel és spanyol felet hibáztatták, de kiderült, hogy a franciáknak is jól jön a változtatás hiánya.
Szerbia a turizmust az egyik legfontosabb bevételi forrássá akarja tenni. A tervek szerint jövőben a munkaképes korú lakosság 6-8 százaléka dolgozik az idegenforgalomban - mondta Slobodan Milosavljevic idegenforgalmi miniszter hétfői sajtóértekezletén Belgrádban, amikor ismertette Kopaonik és Divcibare turisztikai körzetek fejlesztésére kidolgozott mintaterveket.
2004. január elsején - a cégbírósági bejegyzéstől függő hatállyal a HVB Bankba olvadhat a CA IB Értékpapír Rt. - tette közzé engedélyét a Pénzügyi Szervezetetek Állami Felügyelete (PSZÁF).
Elsősorban Kelet-Európában, azon belül is Romániában és Bulgáriában keres újabb befektetési lehetőségeket a Porr építőipari konszernhez tartozó UBM ingatlanfejlesztő részvénytársaság - mondta az UBM vezérigazgatója, Karl Bier hétfőn Bécsben.
Az osztrák Arbeiterkammer (AK) által végzett kísérlet hatalmas eltéréseket tapasztalt a különféle szolgáltatók Ausztriából kezdeményezett nemzetközi hívásdíjai között.
Rekordnagyságú, 10 százalék feletti munkanélküliség, növekvő jövedelmek és emelkedő fogyasztás jellemezte a cseh gazdaságot 2003-ben - tette közzé a cseh statisztikai hivatal hétfőn.
A Harvard Egyetem kutatói a Nature legutóbbi számában mutatták be kísérletüket, amellyel megállították a fényt. A kutatás egyik résztvevőjét, Michal Bajcsyt kérdeztük a felfedezés jelentőségéről.
A Monetáris Tanács hétfői rendes ülésén a várakozásoknak megfelelően nem változtatott kamatot. A jegybanki alapkamat az MNB közleménye szerint a november 28-án felemelt 12,50 százalékon marad.
Az Országgyűlés hétfőn elsöprő többséggel elfogadta az Európai Parlament tagjainak megválasztásáról szóló törvényt; jövő júniusban az Európai Parlament huszonnégy magyar képviselőjére pártlisták alapján szavazhatnak a választók.
A német DAX tőzsdemutatóban szereplő harminc legnagyobb vállalat csúcsvezetőinek javadalmzása átlagosan 1,25 millió euró volt az elmúlt évben - tette közzé hétfőn elemzésében a Deutsche Schutzvereinigung für Wertpapierbesitz (DSW). Ez 100 ezer euróval több, mint a 2001-es évi. A legnagyobb jövedelme, átlagosan 3,7 millió euró, a DaimlerChrysler autóipari konszern igazgatóinak volt. A sereghajtó az Infineon lapkagyártó, ott az igazgatók átlagosan
Magyarországon is sok embert érinthet az a precedens értékű döntés, miszerint egy korábban a Szovjetunióban dolgoztatott német kényszermunkás kártérítést kaphat Oroszországtól.
A szlovák kormány elkészítette a Slovenske Elektrarne (SE) szlovák áramszolgáltató privatizációjában részt vevő cégek rövidített listáját. Az áramszolgáltató 66 százalékára pályázók jövő év közepén megtehetik a végleges ajánlatukat - közölte hétfőn a kormány privatizációs tanácsadója, a PriceWaterhouseCoopers szóvivője.
Az Egyesült Államok hatmillió dollárt bocsát Grúzia rendelkezésére a legsürgősebb kiadásokra, elsősorban a január 4-i parlamenti és elnökválasztás megszervezésére.
Szaddám Huszein mellett tüntettek az egykori diktátor szülővárosában, Tikritben. A helyi egyetem előtt összegyűlt tömeg Szaddámot támogató és Amerika ellenes jelszavakat kiabált. Meg nem erősített hírek szerint amerikai katonák feloszlatták a demonstrációt és több tüntetőt őrizetbe vettek.