Az amerikai Michael Moore, a szeptember 11-ei események kapcsán Bush-kormányát bíráló Fahrenheit 9/11 című filmjének ítélték oda az Arany Pálmát az 57. Cannes-i Filmfesztiválon.
Hosszas tétlenkedéssel nem vádolhatók a kereskedelmi bankok: miután május 4-étől az MNB 50 bázispontos mérséklése 11,5 százalékra vitte le az irányadó alapkamatot, rövid időn belül a pénzintézetek zöme is átárazta termékeit.
Kisminkelték a világ egyik legszebb Gran Turismóját, a 406 Coupét. A kétajtós modell 3 literes V6-os motorja dacára továbbra sem annyira sportkocsi, mint inkább gyönyörű luxuskupé. Tekintse meg tesztfotóinkat! >>
A törvényi előírások szerint legkésőbb kedden ki kell nevezni a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) főigazgatóját. Az MTI államigazgatási körökből úgy értesült, hogy pénteken délután még nem volt hivatalos jelölt a posztra.
Antal Nimród Kontroll című filmje kapta az Ifjúsági Díjat a Cannes-i filmfesztiválon. A tavalyi év legnézettebb magyar filmjét nagy sikerrel mutatták be a fesztivál hivatalos programjának részeként.
A Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) pénteken, a kartell nem hivatalos tanácskozása előtt egy nappal, igyekezett lehűteni a felhasználó országok reményét, hogy gyorsan vége szakadhatna a mostani árvágtának, de Szaúd-Arábia nagy kvótaemelést javasolt, amitől a szabadpiacon érezhetően estek az árak.
A cseh vállalatok adóterhét közel egyharmadával csökkentené 2006-ig a cseh pénzügyminisztérium pénteken nyilvánosságra hozott tervezete, amelyet a következő hetekben vitat meg a kormány.
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) gépészeti szakágazat ügyvivője, Gelencsér László arról tájékoztatta az MTI-t pénteken, hogy testületük május 25-én tekinti át a vasúti létszámleépítéssel kapcsolatos tárgyalásokat és értékeli a kialakult helyzetet.
Az Európai Unió új tagjai közül azok folytatnak tisztességtelen adóversenyt, amelyek - például a balti államok - nulla százalékos kulcsot vezettek be - jelentette ki Joachim Poss, a német szociáldemokrata párt (SPD) parlamenti frakciójának helyettes vezetője.
A korábban vártnál jóval kisebb amerikai kamatemelés valószínű az idén - áll egy londoni befektetési ház új előrejelzésében. Néhány napja az egyik legnagyobb nemzetközi hitelminősítő a jövő hónapra várt első kamatemelés teljes elmaradását is elképzelhetőnek nevezte.
Amennyiben bármelyik európai választópolgárnak nehézsége akadna, hogy a júniusi EP-választáskor kire adja szavazatát, egy Brugge-i diákcsoport fejlesztette oldal fogódzókat adhat a politikai tájékozódáshoz.
A roboráló szereket gyártó Humet Rt. közgyűlése pénteken a sikertelen alaptőke-emelés miatt utasította az igazgatóságot, hogy a társaság nevében kérjen csődvédelmet.
Pénteken északon többször beborul az ég, délen változóan felhős lesz az idő, szombaton eleinte északon, majd délen is felhős idő várható. Sokfelé lehet eső, zápor, zivatar, néhol felhőszakadás, jégeső is.
A PSzÁF és az ombudsman is vizsgálta a bankok jelzáloghitelezéshez kötődő tevékenységét. Csakhogy a kemény ombudsmani megállapítások senkire nem kötelezőek, a felügyelet pedig ajánlások mellett a bíróságokra bízná az ügyet.
Bevezeti a személyi kölcsönt az OTP. A hitelfelvevőknek érdemes figyelniük a THM-mutatókat: alacsony összegű kölcsönnél ez akár 60 százalékos is lehet.
A Wizz Air flottaépítési menetrendje a legnagyratörőbbek egyike az újonnan alakult légitársaságok között - írja a pénteki Financial Times, amelynek Váradi József, a cég vezetője azt mondta: a vállalat a túlélő néhány európai fapados légitársaság között lehet.