archívum

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium célja, hogy Magyarországon a jelenleg 2,7 millió internetező mellett 2006 végére számuk további kétmillióval gyarapodjon – jelentette ki Kovács Kálmán a tárca vezetője.
2005. 02. 01. 15:39
Február 9-11-éig lehet jegyezni a Credit Suisse euró ingatlan alapokba fektető befektetési alapot valamint a Credit Suisse konzervatív vegyes alapokba befektető alapot – adta hírül a társaság.
2005. 02. 01. 15:32
A Matáv 2,1 millió euróért értékesítette ingatlangazdálkodással foglalkozó cégét, a Telit Rt.-t a Deutsche Telekom kizárólagos tulajdonában lévő DeTe Immobiliennek.
2005. 02. 01. 14:38
A módosított ügynöktörvény szerint akár már év közepétől interneten is elérhetővé válnak a korábbi állambiztonsági szolgálat jelentései. "Mindössze" az alkotmánymódosítás ügyében kell konszenzusra jutniuk a pártoknak.
2005. 02. 01. 13:37
Megnyílt az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal (OLÉH) első, elsősorban a Fészekrakó programról tájékoztató ügyfélszolgálati irodája a Vörösmarty téren , ahol a programban lakáshitelt nyújtó bankok rotációs váltással adhatnak tájékoztatást az ügyfeleknek.
2005. 02. 01. 13:21
Lapértesülések szerint megegyezésre jutott a Fiat és a General Motors: a GM készségét fejezte ki 1,5 milliárd dollár kifizetésére a Fiatnak, ha az eltekint opciójának lehívásától.
2005. 02. 01. 13:13
Londoni sajtóértesülés szerint részletes átvételi ellenajánlatot terjeszt be a Londoni Értéktőzsdére (LSE) az európai Euronext tőzsdetársaság, amely a Frankfurtot és annak elszámolóházát üzemeltető Deutsche Börsével küzd a londoni tőzsde megszerzéséért.
2005. 02. 01. 11:45
Januárban a Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított értéke 48,1 százalék, egy hónappal korábban 52,9 százalék volt - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) legfrissebb üzleti jelentésében.
2005. 02. 01. 11:16
A megújult McDonald's két évvel súlyos profitfiaskója után ismét meghódította Amerikát. Mindeközben sikeresen terjeszkedett Kelet-Európában, csupán az öreg kontinens nyugati felén gyengélkednek a lánc tagjai.
2005. 02. 01. 11:09
Kínában a lakosság nagy részét még mindig a vidéken élők teszik ki, akik a mezőgazdasági munkák miatt egyrészt kijátsszák az állami születésszabályozást, másrészt szelektív abortuszokat végeztetnek, csak hogy mindenképp fiúk szülessen -írja a Herald Tribune.
2005. 02. 01. 10:21
A Sharp japán elektronikai konszern a folyadékkristályos kijelzők (LCD) és a mobiltelefonok eladásának felfutása jóvoltából 11,4 százalékkal 36,46 milliárd jenre (270 millió euróra) növelte a decemberrel záruló negyedévben adózás utáni eredményét.
2005. 02. 01. 09:57
A Budapesti Értéktőzsde irányadó mutatója a BUX 15 521,79 ponton nyitotta a keddi kereskedési napot. Ez a hétfői záráshoz képest 0,2 százalékos gyengülés.
2005. 02. 01. 09:08
Szezonja van a magyar filmszakmának, s lassacskán bérelt helye az újságok címoldalán. Nemrég elkészült a Sorstalanság, ismét Oscar-közelben egy magyar alkotás, s keddtől egy hétig tart az éves hazai seregszemle.
2005. 02. 01. 09:04
Olvasói sztorik