archívum

A pénzügyi szolgáltatások, így a bank befektetési és biztosítási piac termékei területén vélhetően szélesebb lesz a kínálat és így kedvezőbbek lesznek a kondíciók a magyarországi ügyfelek számára az európai uniós csatlakozás után.
2003. 04. 03. 12:49
A taktikájukért sok dicséretet kapott brit csapatok két fronton harcolnak Bászra bevételéért. A város mellett több mint ezer iraki milicistával kell szembenéznie a brit csapatoknak. Rajtuk kívül még az iraki hivatalos hadsereg is támadja a briteket.
2003. 04. 03. 12:42
Az al-Dzsazíra katari székhelyű arab hírtelevízió csütörtökön bejelentette, hogy felfüggeszti tevékenységét Irakban , miután a bagdadi hatóságok megtiltották a munkavégzést két tudósítójának.
2003. 04. 03. 11:46
Románia ígéretet tett arra, hogy rövidesen Magyarország is felrü azon országok listájára, amelyekre nem vonatkozik a vízumrendszer szigorítása.
2003. 04. 03. 11:22
A válsággal küszködő FIAT konszern autóipar részlege márciusban 13 százalékkal több autót adott el, mint tavaly márciusban.
2003. 04. 03. 11:19
Az amerikai szárazföldi egységek 25-30, egyes katonai források szerint viszont már 10 kilométerre közelítették meg az iraki fővárost. A katari amerikai főparancsnokság szerint az éjszaka folyamán csaknem 40 intelligens bombát dobtak le a Köztársasági Gárda repülőtéri hadianyagraktárára.
2003. 04. 03. 11:15
Megépült, de nem működhet az ATEV Rt. ma felavatandó új húslisztgyára - olvasható a Magyar Hírlapban. Az üzemre 2,2 milliárd forintot költöttek feleslegesen. Amire használni lehet, arra eddig is volt kapacitás, méghozzá ennél olcsóbban.
2003. 04. 03. 11:07
Magyarország leglátogatottabb nyitóoldalát, a Startlapot március 31-én hétfőn a Medián Webaudit mérései alapján több mint félmilliószor látogatták meg az olvasók. A site az idén átlagosan 450 ezer látogatás fölött teljesít, és most először lépte át a bűvös 500 ezres határt. A háború és a közelgő EU-népszavazás által keltett híréhség a divízió másik két hírszolgáltatása iránt is megnövelte az érdeklődést; a Hírstart.hu és a FigyelőNet is több min
2003. 04. 03. 11:01
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága (SZBEI) megszüntette Földi László ellen azt a nyomozást, amelyet jogosulatlan adatkezelés ügyében indított a Defend Kft. volt ügyvezetője ellen - olvasható a csütörtöki Világgazdaságban.
2003. 04. 03. 10:50
A Volán vállalatok igényeit mindenben kielégítő autóbuszt fejlesztenek ki a Volvo cégcsoport műszaki támogatásával a székesfehérvári Alfa Busz Kft.-nél.
2003. 04. 03. 10:48
Két dudás nem fér meg egy csárdában. A népi bölcsességre az üzleti világ is képes rácáfolni. Straub Elek, a Matáv elnök-vezérigazgatója és Sugár András, a Westel vezérigazgatója az európai telefonpiac talán legrégebben hivatalban lévő két menedzsere - írja a Figyelő >>
2003. 04. 03. 10:35
Pentagon szóvivője, Timothy Blair őrnagy sikeresnek minősítette az iraki ellenzékiek taszári kiképzési programját, és megköszönte Magyarország támogatását - írja a Világgazdaság. Elmondta: a Szabad Iraki Erők kiképzését az iraki harcok miatt függesztették fel.
2003. 04. 03. 10:22
Gerhard Schröder német kancellár úgy nyilatkozott, hogy a háború után meg kell tartani Irak területi egységét és az olajkutak ellenőrzését az irakiakra kell bízni.
2003. 04. 03. 10:17
Közeledtek az álláspontok a postai dolgozó béremeléséről a vezérigazgatóság és a szakszervezetek tárgyalásain - írja a Magyar Hírlap. A posta hajlik arra, hogy némi módosítással elfogadja az érdekképviseletek ajánlatát, tehát hogy a kiskeresetűek bére emelkedjen jelentős mértékben.
2003. 04. 03. 10:16
Egyetlen esztergomi laktanyalakás-tulajdonos sem kerül lehetetlen helyzetbe azért, mert az APEH visszaköveteli a jogtalanul igényelt állami támogatást – jelentette be szerdán László Csaba pénzügyminiszter -, de ehhez mindenkinek kérelmeznie kell, hogy méltányosságból engedjék a tartozást.
2003. 04. 03. 10:03
7650 ponton nyitott csütörtök reggel a BÉT, ami a szerdai kereskedéshez képest 53,1 pontos emelkedést jelent. A nap folyamán emelkedő vagy stagnáló árakat várnak a Budapesti Értéktőzsdén.
2003. 04. 03. 10:01
A nemzetközi légi közlekedés válsága és a tőzsdei változások stratégiaváltásra kényszerítik a francia jobbközép kormányt: a Raffarin-kabinet – korábbi terveit módosítva – nem az Air France-szal, hanem valószínűleg a Sanef autópálya-társasággal kezdi meg idei privatizációs programját - olvasható a Népszabadságban.
2003. 04. 03. 09:58
Az iraki gazdaság háború utáni újjáépítésébe jó eséllyel kapcsolódhatnak be olyan magyarországi vállalatok, amelyek korábban már működtek Irakban, s mind helyismeretük, mind személyes kapcsolataik alkalmassá teszik munkatársaikat erre a szerepvállalásra - írja a Népszabadság.
2003. 04. 03. 09:54
Az AFP csütörtök reggel beszámolt arról, hogy az amerikai csapatok közel 500 iraki fegyverest öltek meg egy híd közelében. Amerikai illetékes elmondta, az összeütközésre Bagdadtól délre az Eufrátesz folyó egyik hídjánál került sor. Az irakiak vissza akarták szerezni az ellenőrzést a híd felett, de a szövetséges erők ezt megakadályozták.
2003. 04. 03. 09:48
Larry Ellison, az Oracle Corp. alapítója és vezérigazgatója szerint a technológiai iparnak jelentősen konszolidálódnia kellene és ennek a folyamatnak az lesz az eredménye, hogy legalább ezer szilícium-völgyi vállalat megy tönkre.
2003. 04. 03. 09:28
Olvasói sztorik