Chris Vernon ezredes, katonai szóvívő az Independentnek elmondta, külön kell kezelni a gerillák és külön az iraki hadsereg elleni akciókat. „A hadsereg ellen klasszikus katonai eszközökkel lépünk fel, a gerillákkal szemben viszont belső, szervezeti szigorításokkal és ellenőrzésekkel védekezünk” – nyilatkozta Vernon.
A taktikájukért sok dicséretet kapott brit csapatok két fronton harcolnak Bászra bevételéért. A város mellett több mint ezer iraki milicistával kell szembenéznie a brit csapatoknak. Rajtuk kívül még az iraki hivatalos hadsereg is támadja a briteket.
Ajánlott videó
- 05:05 Ledózerolják a balatonfüredi görög falut
- 03:53 Minden bűvésztrükk kudarcot vallott, lelkes szurkolói mentették meg a szeretett klubot
- 03:33 Kézi-BL: a zágrábi padlóba döngölték a norvég sztárcsapatot
- 03:07 Már nem félünk attól, hogy a mesterséges intelligencia elveszi a munkánkat
- 21:44 A boszniai Szerb Köztársaság parlamentje elfogadott egy törvényt, ami az orosz és a magyar mintára is hasonlít
- 21:20 „Soros-klánról” beszélt a magyar köztévének adott interjújában Robert Fico
- 21:07 Koszovó elnöke szerint Szerbia áll a rendőrjárőr elleni támadás mögött
- 21:01 Kubatovék gyengesége lenne, ha a BL-zakók ellenére letérnének az új útról
- 20:39 Szilágyi Áront beválasztották a Hírességek Csarnokába
- 20:39 Éles vitákkal indult a Biden-impeachmentet megelőző vizsgálat
- 20:30 Britney Spearshez kiment a rendőrség a késes videói után
- 20:25 A nap legfontosabb hírei - 2023.09.28.
- 20:20 Kapusteljesítmény nélkül nem lehet: simán kikapott Dániában a Veszprém
- 20:06 Milyen film született az X-akták, a Jelek és a Hang nélkül összeturmixolásából?
- 20:04 Kiszivárgott videón gúnyolja az egyedülálló anyákat az osztrák kancellár
- 20:25 A nap legfontosabb hírei - 2023.09.28.
- 13:28 Pikó: Minisztériumi szinten igazolták, hogy duplán számolták el a Kocsis-féle beruházás számláit
- 21:20 „Soros-klánról” beszélt a magyar köztévének adott interjújában Robert Fico
- 15:05 Üzemanyagárstop: ítéletet mondtak a magyarok
- 21:01 Kubatovék gyengesége lenne, ha a BL-zakók ellenére letérnének az új útról
- 12:38 Lesből támadt a nővérére egy autista fiú, majd arcba és nyakba szúrta
- 20:30 Britney Spearshez kiment a rendőrség a késes videói után
- 17:34 „Kipakoltad magad, anyukám!” – új videójukban Nánási Pál rácsodálkozott Ördög Nóra dekoltázsára
- 15:58 A MÁV bővíti a mozdonyflottáját
- 21:44 A boszniai Szerb Köztársaság parlamentje elfogadott egy törvényt, ami az orosz és a magyar mintára is hasonlít
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!