Belföld

Elhalasztják az Air France eladását

A nemzetközi légi közlekedés válsága és a tőzsdei változások stratégiaváltásra kényszerítik a francia jobbközép kormányt: a Raffarin-kabinet – korábbi terveit módosítva – nem az Air France-szal, hanem valószínűleg a Sanef autópálya-társasággal kezdi meg idei privatizációs programját - olvasható a Népszabadságban.

A még tavaly beharangozott menetrend szerint a francia állam mintegy harminc százalékot adott volna el az Air France-ban birtokolt 54,4 százalékos pakettjéből, s ebből legalább egymilliárd euró bevételt remélt. A nemzetközi légi közlekedés recessziója és az iraki háború azonban az Air France-részvényekre is negatív hatással van. Ezzel szemben a még a baloldali Jospin-kormány által részben tőzsdére vitt ASF autópálya-társaság 35-40 százalékkal rendre a párizsi tőzsdeindex felett teljesít. A Raffarin-kabinet a 2800 kilométer hosszúságú dél-franciaországi autópálya-hálózatot üzemeltető ASF börzei sikeréből merítette az ötletet, hogy az idei privatizációs hullámot egy másik állami sztrádacéggel, az északi és keleti országrészben 1300 kilométeres hálózatot fenntartó Saneffel indítsa el. A Sanef és a szintén eladásra kiszemelt, 1800 kilométer hálózatú Párizs–Rajna–Rhone autópálya-társaság kapcsán azonban heves vita robbant ki a francia kormányban. A közlekedési tárcát irányító Gilles de Robien ellenzi a tervet, mivel attól tart, hogy az autópályadíjak elmaradásából származó jelentős bevételkiesést az amúgy is egyre nagyobb nyomás alatt lévő központi költségvetés nem fogja pótolni. Francis Mer gazdasági és pénzügyminiszter viszont azzal érvel: a jelenlegi tőzsdei viszonyok között elsősorban a jövedelmező autópálya-társaságok részleges értékesítése révén tudják behozni a 2003-ra betervezett nyolcmilliárd euró bevételt. Az Air France mellett szintén privatizációra kijelölt, részben állami tulajdonú cégek – például a Thomson elektronikai óriás vagy a helikopter- és repülőgép-ipari Snecma – egyaránt jobb időkre várnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik