A lehetőségeket és a feladatokat a kormány is áttekintette – mondta el a Népszabadságnak Csillag István. A gazdasági tárca vezetője megerősítette, hogy e vonatkozásban megkeresés érkezett az USAID amerikai kormány közeli segélyszervezettől, amely hasonló jószolgálati akciók összehangolását, támogatását és irányítását látta el eddig is a világ számos pontján, legutóbb Boszniában.
A háborút követően elsősorban gyorsan mozgatható építőipari és szerelői kapacitásra lesz igény – hidak, repülőterek, közutak, kikötők helyreállításában lehet eredményesen közreműködni. A miniszter a Dunaferr acélszerkezet-gyártását és a szekszárdi híd építőit említette, akik esélyesek lehetnek a feladatokra. Utalt arra, hogy az infrastruktúra működésének beindításához mobil hidak kitelepítésével is hozzá tudunk segíteni. Arra is számítani lehet, hogy később, amikor nagyobb projektek megvalósítására kerül sor, már helyi referenciák növelik a magyar esélyeket a pályázatokon.
A kormány a gazdasági és a külügyi tárcának feladatul adta azon hazai kapacitások feltérképezését és számbavételét, amelyek korábbi kapcsolataik, tapasztalataik révén alkalmasak az iraki szerepvállalásra. Erről hétfőn a Külügyminisztériumban már megbeszélés is folyt, több tucat magyar cég vezetői és Major István helyettes államtitkár között.
Az újjáépítés legsürgetőbb feladatainak megoldását követően olyan területeken is lehetséges a magyar részvétel, mint például a gyógyszerexport, a fertőtlenítőszerek szállítása, de ruházatra és lábbelire éppúgy remélhetünk megrendeléseket, mint autóbuszokra – fejtegette a miniszter, hozzátéve, hogy az energetikai létesítmények helyreállításában a térségben komoly múlttal rendelkező Transelektro játszhat fontos szerepet. Csillag István végül elmondta: az Irakban korábban szerzett tapasztalatok és kapcsolatok jó esélyt teremtenek. Már készül a lista: kiket és miért ajánlanak az újjáépítési feladatokra.

Tartozások miatt autós sztrájkot tartottak az akkumulátorgyár-óriás egyik építője ellen
Mintegy 3-400 munkavállaló akasztotta meg a forgalmat az Iváncsán, még a Mediaworks lapja is beszámolt róla.