Gulyás hosszan sorolta a kormány utóbbi időben tett intézkedéseit, majd kitért az árstopra, és azt mondta, habár sok vitát okozott az árstopok bevezetése, de egy ilyen helyzetben a legszegényebbek számára fontos ez a lépés a kormány részéről, értékelt.
Egy ideje átlagot is meghaladó a pénzromlás mértéke Magyaországon, jelezte Gulyás, aki szerint ez annak köszönhető, hogy Magyarország kitettsége az energiaforrások területén lényegesen nagyobb, és közel vagyunk a háborúhoz.
Gulyás Gergely szerint látni kell, hogy Ukrajna nemcsak katonai értelemben szorult támogatásra az elmúlt időszakban, hanem segélyekre, jelentős anyagi támogatásra volt szükség, amit hitel formájában kap meg az ország.
A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke életveszélyesnek tartja a társadalom orvosok ellen hangolását. A polgármester, aki jövőre újraindul Gödöllő vezetéséért, nem zárkózna el egy akkumulátorgyártó befektető ajánlata elől.
Szakértők segítségével mutatjuk be, hogy milyen szempontokat kellene figyelembe venni az akkumulátoripari projektek során, illetve hogy ezek közül melyek sérülhetnek itthon.
Nem tart a népszavazástól, mondta Papp Gábor azután, hogy februárban már elutasították a debreceni akkumulátorgyár ellen beadott népszavazási kérdéseket.
Hiába a kormányzati akarat, a feltételek – kiemelten az energia – hiánya miatt kétséges, hogy a Debrecenben épülő akkumulátorgyár teljes üteme megvalósul, már a folyamatban lévő első ütemnél is lehetnek gondok – mondja a közgazdász a Dellában.