Belföld

160 főt érinthet a csoportos leépítés a közmédiánál

MTI/Illyés Tibor
MTI/Illyés Tibor
A közmédia megbízott vezérigazgatója szerint az elbocsátásokkal kapcsolatos döntések objektív, szakmai szempontok alapján születnek.

Legfeljebb 160 főt érint a közmédiánál korábban bejelentetett csoportos létszámleépítés, az elbocsátottak végső létszáma a munkavállalói képviselőkkel hétfőn megkezdett egyeztetésektől függ – olvasható a közmédia átmeneti vezetése által a dolgozóknak kiküldött e-mailben, ami a 24.hu birtokába jutott.

Lapunk információja szerint elsősorban a televíziós és rádiós, kisebb részben backoffice területről bocsátanak el 140 embert a közmédiától, további 20 érintett olyan munkavállaló, akit már korábban felfüggesztettek a munkavégzés alól. A csoportos létszámleépítés a Magyar Távirati Irodát nem érinti.

A közmédiában hozzávetőleg kétezren dolgoznak.

Horváth P. András megbízott vezérigazgató a hétfői e-mailben arról tájékoztatta a munkavállalókat:

az október végén lezárult átvilágítás megállapította, hogy az MTVA és a Duna Médiaszolgáltató másfél évtizedes kettős működése számos területen párhuzamosságokat hozott létre. Az egységessé vált szervezetnek a valós feladatokhoz igazodó létszámra van szüksége.

A csoportos létszámleépítéssel kapcsolatos, az üzemi tanácsok és a szakszervezetek részvételével zajló tárgyalások várhatóan november végéig tartanak. Az érintett munkavállalók ezt követően személyre szóló, írásbeli tájékoztatást kapnak. Ezután a munkaviszonyok megszüntetésére legkorábban 30 nap múlva kerülhet sor, írta a tájékoztatás.

A 24.hu arról értesült, hogy a közmédia érintett dolgozóinak november közepe környékén küldhetik ki az értesítéseket, így december közepén szűnhet meg a munkaviszonyuk.

Horváth P. András azt is írta a közmédia dolgozóinak hétfőn kiküldött e-mailben, hogy az elbocsátásokkal kapcsolatos döntések objektív, szakmai szempontok alapján születnek. Hozzátette: minden érintett munkavállaló megkapja a Munka Törvénykönyve és a Kollektív Szerződés szerint őt megillető valamennyi járandóságát.

A 24.hu elsőként számolt be arról, hogy a közmédia átmeneti vezetése október elején csoportos létszámleépítést jelentett be a dolgozóknak. Arra is felhívták a munkavállalók figyelmét: a törvények szerint nem jár végkielégítés azoknak, akiknek a munkaviszonyukkal kapcsolatos magatartása miatt felmondással szűnik meg a szerződése. Akkori értesülésünk szerint egyeseknek az együttműködés hiánya, illetve a jogszabályok és a jogszerű munkáltatói utasítások, valamint a belső szabályzatok be nem tartása miatt mondhatnak fel.

Korábban megírtuk, hogy az új szakmai vezetők érkezésével párhuzamosan tucatnyi vezetőt függesztettek fel állásából a MTVA-nál és a Duna Médiaszolgáltató Zrt.-nél. Július elején az új médiatörvény hatálybalépésével már megszűnt Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatójának megbízatása, az MTVA korábbi vezérigazgatója, Papp Dániel pedig addigra lemondott. Utóbb távoznia kellett Altorjai két helyettesének, Tóth István Zoltánnak és Kárász Róbertnek is, valamint több tévés és rádiós csatornaigazgatónak. Szintén menesztették Császár Attilát a híradó vezető szerkesztői közül.

Szeptember elején azonnali hatállyal levették az M5-ön futó Ez itt a kérdés… című műsort, és mentesítették a munkavégzés alól Gulyás István csatornaigazgatót.

Lapunk értesülése szerint közös megegyezéssel, de távozott az MTI-től az a négy főszerkesztő-helyettes is, akiket korábban azután függesztettek fel, hogy a közmédia közzétett egy a hírügynökségnél dolgozók által összeállított dokumentumot a politikai befolyásról és cenzúráról.

Az új, ideiglenes vezetőség által megindított belső átvilágítás korábban arra a megállapításra jutott, hogy az elmúlt években a valóságban a Fideszhez köthető Várhegyi Attila irányította a közmédiát a háttérből.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik