Yaaliyah Ezekiel Jackson még 15 éves sem volt, amikor már súlyos testi sértés kísérlete miatt a hatóságok látókörébe került, Császár Zsolt halálakor pedig éppen a próbaidejét töltötte.
Nyolc szír katona vesztette életét, hét másik pedig megsebesült az ország délnyugati régióját ért izraeli támadás miatt – jelentette a SANA szíriai állami hírügynökség.
A Gázai övezetben 2360 gyerek vesztette életét és több mint 5300 sebesült meg az izraeli légicsapások nyomán – jelentette be az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) tájékoztatása szerint tegnap éjjel precíziós légicsapást hajtottak végre Dzsenin kormányzóságban, Ciszjordánia északi részén.
Bulgária magas adót vetne ki a Magyarországra és Szerbiába irányuló orosz földgáz tranzitjára – ezt a lépést ellenségesnek minősítette a szerb és a magyar kormány is. Pedig Szijjártó Péter nemrég még megbízható partnernek tartotta Bulgáriát. Mi áll a pálfordulás mögött?
A válságot intenzív gondolkodás, újraértékelés és akár stratégiai jelentőségű változások is követhetik Washingtonban, Brüsszelben, Moszkvában és Pekingben egyaránt.