A Magyar Turizmus Zrt. jóvoltából új idegenforgalmi mozgalom indult, melyben Győr is jelentős szerepet vállal. Ha az akció sikeresnek bizonyul, akkor akár évi 10 ezer pótlólagos osztrák vendégéjszakát is elkönyvelhetnek a hazai szálláshelyek.
A szoftver a Szigetköz Turizmusáért Egyesület kínálatát felvonultató honlapján elérhető tartalmakat alakítja okostelefonok számára is értelmezhető formába.
Már a vidéki repterek is bekapcsolódnak a nemzetközi turizmusba: a Lufthansa és a Hamburg Airways is több ezer turistát hoz Debrecenbe és a Balaton környékére.
A sarródiak az osztrák kerékpárútat folytatnák magyar területen, de a pomogyiak ragaszkodnak az őket érintő kerülőhöz. Kapuvárból közben osztrák együttműködéssel kerékpáros régió lett.
Tízmillió forintos kártérítést követel három Győr-Moson-Sopron megyei fogorvostól az Osztrák Fogorvosi Kamara, arra hivatkozva, hogy a magyar szakemberek törvénybe ütköző módon hirdették szolgáltatásaikat több bécsi napilapban.
A gazdasági válság ellenére 60 ezer embert várnak a 35. Utazás Kiállításra, amelyen a sport is nagy szerepet kap. 40 olimpiai bajnok lesz a helyszínen.
Összesen 131 szálloda veszítette el csillagos státusát Pekingben, a fővárosi turisztikai hivatal januártól végzett ellenőrzésének következményeként - jelentette kínai média kedden.