Belföld

Győri fogorvosokat támad az osztrák kamara

Németh D. László
Németh D. László

2012. 03. 18. 16:30

Tízmillió forintos kártérítést követel három Győr-Moson-Sopron megyei fogorvostól az Osztrák Fogorvosi Kamara, arra hivatkozva, hogy a magyar szakemberek törvénybe ütköző módon hirdették szolgáltatásaikat több bécsi napilapban.

A GyőrPlusz című városi napilap most megjelent számában olvasható cikk szerint a magyar orvosok az osztrák kereskedelmi bíróságtól kapott keresetlevélből szereztek tudomást a feljelentésről.

“Kifogásolták az ár feltüntetését, azaz hogy ideírtuk, hogy a korona 160, az implantáció pedig 490 euróba kerül, de szóvá tették az úgynevezett tavaszi akciót is” – mondta a lapnak egyikük, Barthos Gábor. Hozzátette: az is ellenkezést váltott ki, hogy jelezték: 15 százalék kedvezményt adnak.

Közlése szerint tőle 50 ezer euró értékben helyreigazítást is követel az osztrák kamara, amiben elismeri, hogy vétett a jogszabályok ellen.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Budapest, 2017. február 7.
Andy Vajna, a magyar filmipar megújításáért felelős kormánybiztos a Miért jönnek a hollywoodi sztárok és produkciók Magyarországra? című háttérbeszélgetés után Budapesten, a Magyar Nemzeti Filmalap székházában 2017. február 7-én.
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Meghalt Andy Vajna

Budapest, 2011. február 4.
Andrew G. Vajna filmproducer, a filmipar reformjáért felelõs, 2011 januárjában kinevezett kormánybiztos interjút ad dolgozószobájában a Magyar Távirati Irodának.
MTI Fotó: Kollányi Péter
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.