Nagyvilág

Turistaveszély Tibetben

A Tibetet elözönlő hatalmas mértékű turistaáradat példátlan mértékben veszélyezteti a több száz éves tibeti kulturális örökséget.

Az idei szezonban rekordszámú, nagyjából tízmillió turista fog Tibetbe látogatni a helyi turisztikai hivatal várakozásai szerint, amely komoly kihívást jelent. A turisták áradata egyrészről anyagi hasznot hoz, de egyben próbára teszi a turistacélpontok teherbíró képességét is. A látványosságok többsége ugyanis kolostor, amelyek gyakran néhány száz éves, sárból és fából épített szerkezetek: rendkívül sérülékenyek, kiszolgáltatottak, s ezért azonnali védelemre van szükségük – mondta el Tenzin Namgyal a kulturális örökségvédelem helyi intézményének helyettes vezetője.

Néhány kolostornál megsüllyedt az alap, másoknál deformálódtak a falak, sok esetében pedig a hőmérsékletingadozás és a pártartalom mértéke, valamint a vakuhasználat következtében sérültek a falfestmények – magyarázta a szakember, aki szerint a helyzet csak rosszabb lesz, ha a jövőben még több turista jön.

Az elmúlt években Tibetben évi 30 százalékkal bővült a látogatók száma: 2011-ben közel 8 millió 700 ezer utazást regisztráltak Tibetbe belföldről és külföldről együttesen. A Tibeti-fennsík térségében 2015-ig évente 15 millió látogató is megfordulhat.

Tibet dilemmája: eleget tenni a turisztikai ágazat egyre nagyobb várakozásának, illetve bevétel-növelési szándékának, vagy helyette igazodni a területen kevesebb turistát látni akaró, örökséget védelmezők óhajához – hangoztatta Tenzin Namgyal. A regionális kormányzat igyekszik megtalálni a kompromisszumot, ennek egyik megnyilvánulása, hogy arra ösztönzik a Tibetbe utazókat, ne csak a csúcsidőszakot, hanem az őszt és a telet is fontolják meg, amikor tibeti kirándulásukat tervezik.

A kínai központi kormány a 2011 és 2015 közötti időszakban 1,7 milliárd jüant (közel 60 milliárd forint) tervez költeni a tibeti kulturális örökség védelmére, ami 300 millió jüannal (10,5 milliárd forint) több mint az elmúlt három évtizedben együttesen e célra fordított pénz – emlékeztet összeállításában a Hszinhua hírügynökség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik