Hazai jégen továbbra is veretlen a Minnesota Wild az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokságban (NHL), péntekre virradóra a Vancouver Canucks bukott el az Xcel Energy Centerben.
Az első játéknapon szabadnapos Ajax bemutatkozása remekül sikerült az UEFA kupában és ezt Sáfár Szabolcs bánhatja. A Newcastle nem kis szerencsével, és egy 18 éves kapus parádéi révén verte a Seria A második helyezettjét.
A csapatuk ugyan kikapott a Bajnokok Ligája negyedik fordulójában, de a Celtic Glasgow szurkolói igazán nemes gesztussal tisztelegtek a Benfica Lissabon két éve elhunyt magyar csatárjára, Fehér Miklósra.
Lennart Johansson, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke a Chelsea-t és a Barcelonát is megbüntetné a két együttes játékosainak viselkedése miatt.
A férfi teniszezőket tömörítő ATP, első embere Etienne De Villiers komoly büntetéseket szabna ki azon versenyzőkre, akik elfogadható indok nélkül mondanák le a szereplésüket az egyes tornákon.
Nyikolaj Davigyenko is bejutott a Mesterek Kupája mezőnyébe. A férfi teniszezők nem hivatalos világbajnokságára november 12. és 19. között a szokásos helyszínen, Sanghajban kerül sor.
A világ legjobbjának nevezte a brazil Kakát az AC Milan vezetőedzője a belga Anderlecht 4-1-es legyőzése után. Sir Alex Ferguson, a Manchester trénere a Köbenhavntól elszenvedett vereség ellenére biztos abban, hogy a csapata továbbjut a csoportkörből.
Angol lapértesülés szerint ha a Bayern München labdarúgócsapatának sikerül szerződtetnie a török Emrét, akkor elengedi Owen Hargreavest a Manchester Unitedhoz.
A Bozsik Péter lemondásával megüresedett szövetségi kapitányi székbe ideiglenes megoldásként Várhidi Péter ül a Kanada elleni barátságos mérkőzésen. Az egymeccses trénert kérdeztük a megbízatásáról.
Az angol Arsenal könnyen gólparadét rendezhetett volna az orosz CSZKA Moszkva elleni BL-mérkőzésén, csakhogy szerda este egyszerűen képtelen volt a kapuba találni, a legnagyobb helyzeteit is elszórakozta, és ezzel saját magát hozta nehéz helyzetbe.
A Pittsburgh Penguins orosz újonca továbbra is remekel az észak-amerikai profiligában. A csapatától elszökött Jevgenyij Malkin a hatodik mérkőzésén kétszer is eredményes volt, ráadásul győztes gólt ütött a Los Angeles Kings ellen.
Csütörtökre virradóra már nagyüzem volt az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA). Az új szezon második játéknapján 13 mérkőzésre került sor, a leghosszabb és legizgalmasabb találkozót Memphisben játszották, ahol a New York Knicks háromszori hosszabbítás után győzte le a helyi Grizzliest.
Juhász Roland, az Anderlecht magyar védője gólt szerzett az AC Milan otthonában, a végén mégis az olaszok örülhettek, hiszen 4-1-re győztek, és ezzel továbbjutottak a Bajnokok Ligája csoportköréből. A Lyon és a Real Madrid szintén megváltotta a helyét a 16 között.
A magyar U19-es labdarúgó-válogatott 4-1-re legyőzte Örményországot a ciprusi Eb-előselejtező zárófordulójában, ezzel hibátlan teljesítménnyel az első helyen jutott tovább.
Nehéz este elé néz a Premier League-ben csak 17. Newcastle United, amely csütörtökön a Serie A-ban második Palermo otthonában lép pályára az UEFA-kupa csoportkörének második fordulójában.
A tengerentúli profi kosárlabdaliga (NBA) 2006/2007-es szezonjának első játéknapján történelmi vereséget szenvedett a címvédő Miami Heat, miután 42 ponttal kapott ki a vendég Chicago Bullstól.
Szerdára virradóra négy mérkőzésre került sor az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokságban, az NHL-ben. A játéknap rangadóján a Montreal 4-2-re verte a vendégként fellépő Ottawa együttesét.
Szerdán öt csapat biztosíthatja helyét a nyolcaddöntőben a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének 4. fordulója után, az E és F jelű kvartettben akár mindkét továbbjutó kilétére fény derülhet.
Akárcsak két héttel ez előtt ismét megtréfálták Jose Mourinhóék a BL-címvédőt, és ezzel biztosan továbbjutottak. Szintén tizenhat között van már a Bayern, a Liverpool, az Eindhoven és a Valencia.
Az angol Premier League-ben szereplő Newcastle United labdarúgócsapatának vezetői cáfolták azt a hírt, miszerint Sven-Göran Eriksson lehet az együttes új vezetőedzője.