Élet-Stílus

Basso ismét győzött

admin
admin

2010. 05. 30. 18:04

Különösebb meglepetés nélkül, az olasz Ivan Basso győzelmével ért véget a Giro d'Italia. Az utolsó, veronai időfutamot Larsson nyerte, de az összetettben semmi nem változott.

1989-ben a Tour de France utolsó szakasza a Champ Eliseés 25 kilométeres időfutama volt, ahol Greg Lemond az utolsó pillanatban, nyolc másodperccel megelőzve a francia Fignont nyerte meg a körversenyt. Azóta a franciák nem igazán szeretnek utolsó napon időfutamot rendezni. Nem így gondolták ezt azonban a 2010-es Giro d’Italia rendezői, akik az utolsó, 21. szakasznak egy 15 kilométeres veronai időfutamot terveztek.

A lényegében teljesen sík szakasznak ugyan nem az az Ivan Basso volt a favoritja, aki reggel a rózsaszín trikót viselte, ám több, mint egy perces előnyét csak nagyon drámai körülmények között veszthette volna el. Sem az összetett második helyén rajtoló Arroyo, sem a harmadik helyen álló Nibali nem éppen időfutamairól ismert, ráadásul utóbbi, Basso csapattársaként legfeljebb a dobogó megtartásáért harcol. A legesélyesebbnek számító Cadel Evans azonban már olyan távolságra volt Bassótól – majdnem négy perc -, amit tulajdonképpen lehetetlenség behozni egy ilyen hosszúságú szakaszon.

A verseny ennek megfelelően zajlott, a legtöbben már csak megmutatták magukat a közönségnek, és elbúcsúztak a versenytől, ahog például az a Gilberto Simoni, akinek két Giro győzelme (2001, 2003) után ez volt az utolsó versenye. Basso ezzel a győzelmével másodjára nyerte meg az olasz háromhetes körversenyt, ráadásul úgy, hogy 2006-os sikere után két évre eltiltották doppingvétség miatt.

Bár nem a vasárnapi volt a 2010-es Giro legizgalmasabb szakasza, a verseny egésze kifejezetten jóra sikerült, hiszen az első héten összetettben vezető Vinokurov korán elfáradt, és a háromhetes verseny végén csak 7. lett. A második héten egy nagy szökés következtében a teljesen esélytelen Arroyo vette át a rózsaszín trikót, hogy a 19. szakaszon, a Mortirolón Basso ledolgozva három perces hátrányát, átvegye a vezetést, és a veronai arénába befordulva több ezren ünnepeljék a hazai győztest.

Giro d’Italia, Verona-Verona, 15 km, egyéni időfutam:
1. Gustav Erik Larsson (svéd, Team Saxo Bank) 0:20:19
2. Marco Pinotti (olasz, Team HTC – Columbia) +0:00:02
3. Alexandre Vinokurov (kazah, Astana) +0:00:17
4. Cadel Evans (ausztrál, BMC Racing Team) +0:00:22
5. Vincenzo Nibali (olasz, Liquigas-Doimo) +0:00:23
6. Ignatas Konovalovas (litván, Cervelo Test Team) azonos idővel
7. Bradley Wiggins (brit, Sky Professional Cycling Team) +0:00:29
8. Cameron Meyer (ausztrál, Garmin – Transitions) +0:00:32

Az összetett végeredménye:
1. Ivan Basso (olasz, Liquigas-Doimo) 87:44:01
2. David Arroyo Duran (spanyol, Caisse d’Epargne) +0:01:51
3. Vincenzo Nibali (olasz, Liquigas-Doimo) +0:02:37
4. Michele Scarponi (olasz, Androni Giocattoli) +0:02:50
5. Cadel Evans (ausztrál, BMC Racing Team) +0:03:27
6. Richie Porte (ausztrál, Team Saxo Bank) +0:07:06
7. Alexandre Vinokurov (kazah, Astana) +0:07:22
8. Carlos Sastre Candil (spanyol, Cervelo Test Team) +0:09:39

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

WASHINGTON, DC - DECEMBER 7 : President Donald J. Trump stops to speak with reporters and members of the media as he walks to board Marine One and depart from the South Lawn of the White House on Friday, Dec. 07, 2018 in Washington, DC. (Photo by Jabin Botsford/The Washington Post via Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.