Élet-Stílus

Löw nem volt teljesen elégedett

admin
admin

2010. 05. 30. 09:44

A szombat esti Magyarország-Németország barátságos mérkőzés után a két szövetségi kapitány is nyilatkozott.

A német válogatott szövetségi kapitányának, Joachim Löwnek értékelése:
“Az első félidőben nem voltam teljes elégedett, rengeteg helyzetet
kihagytunk, a szünetben megkértem a játékosokat, hogy jobban hajtsanak. A
fordulást követően a második gól után megnyugodtam. Továbbra is az a
célunk, hogy felkészüljünk a világbajnokságra.”

Erwin Koeman, a magyar válogatott szövetségi kapitánya így nyilatkozott a találkozó után: “Nagyon erős, jó kondícióban lévő ellenféllel játszottunk, amely a világ élvonalában tartozik. Nehéz helyzetbe kerültünk a korai gól miatt. A csapat jól küzdött, de nagy különbség volt a két válogatott között. Örülök neki, hogy többen is bemutatkoztak, fontos, hogy ezek a tehetségek rutint szerezzenek. Mindenki láthatta, hogy mekkora a különbség a világ élmezőnye és közöttünk, legalábbis jelenlegi állapotunkban.”

“Óriási volt a különbség a két csapat között, ez főleg a kondicionális állapotnak volt köszönhető, ugyanis nálunk most fejeződött be a bajnokság, a németek pedig a dél-afrikai világbajnokságra készülnek” – mondta a szakember a találkozót követően.

Koeman hozzátette: a tétmérkőzésekig már csak legfeljebb két-három felkészülési meccset tud vívni csapata, így ezeken a barátságos találkozókon kell kísérletezni, amíg még lehet. Így fordulhatott elő, hogy Juhász Roland, aki eddig a védelem oszlopa volt, a németek ellen védekező középpályásként szerepelt.

“Azért játszattam előrébb Juhászt, hogy egy kicsit agresszívabb legyen a középpályánk. Aztán a második félidőben már visszarendeltem a helyére” – mondta a holland szakvezető.

“Elég furcsa volt. Életemben másodszor játszottam ezen a poszton, ez egy teljesen más szerepkör, én inkább szeretnék a védelem közepén maradni, ha lehet. Többször is elvitt előre a hév” – kommentált Juhász.

Koeman szerint továbbra is abból kell kiindulni, hogy a világbajnoki selejtezőkön olyan jó eredményt ért el az együttes, amilyenre már régen volt példa, a szurkolóknak pedig azt üzeni, hogy a svédek elleni, szeptemberi rangadón már egy sokkal jobb magyar válogatottat fognak látni.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.