Élet-Stílus

Kaká követné Ancelottit

Elhagyná a nyáron a spanyol Real Madrid csapatát Kaká, hogy kövesse korábbi edzőjét a Chelsea együtteséhez.

Az olasz Tuttosport információi szerint a 28 éves játékos nem igazán örül José Mourinho madridi érkezésének, és ezért azt fontolgatja, hogy Carlo Ancelottit követve az angol Chelsea gárdájához szegődne.

Kaká kifejezetten megörült a lehetőségnek, hogy ismét Ancelotti keze alatt dolgozhatna, ráadásul az angol csapattal jó esélye van a bajnokság mellett a Bajnokok Ligája trófeájának elhódítására is.

Ancelotti korábban hat évig dolgozott együtt a brazil játékossal a Milannál, ahol együtt bajnoki címet és BL-trófeát is nyertek. Amikor tavaly nyáron Ancelotti Angliába távozott, hogy aztán első évében mindjárt FA-kupát és bajnokságot nyerjen, Kaká szintén elhagyta a San Sirót 65 millió fontos összegért cserébe. Ugyanakkor madridi szezonja nem sikerült túl jól, a sérülések mellett nem is volt túl jó formában, és a csapatban sem igazán találta a helyét. A Real Madrid nyitott arra, hogy a brazil középpályás távozzon a nyáron. Kaká az idei szezonban 25 bajnoki találkozón mindössze nyolc gólig jutott, és hat gólpaszt osztott ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik