Élet-Stílus

NHL, döntő: egyenlített a Philadelphia

Már az első harmadban eldőlt a Stanley Kupa döntőjének negyedik összecsapása: a Flyers ebben a periódusban háromszor talált Niemi ketrecébe, később pedig eredményesen őrizte előnyét.

A vendég Chicagóiakhoz visszatért Ladd, a liga egyik legjobb védekező csatára, akit már a 36. másodpercben kiállítottak. Ebből még nem, de a következő emberelőnyben már vezetést szerzett a Flyers: Richards korongot szerzett az alapvonal mögött, és villámgyors mozdulattal behúzta Niemi lába között a kapuba. Ezután a vendégeknek is voltak fellángolásai, ám újabb gólt Carle révén ismét Philadelphia szerzett. A hátvédnek 12 gólpassz után ez volt az első találata a playoffban. Még a szünet előtt szépített a Blackhawks – Sharp távoli lövése egy védő botján irányt változtatva jutott a ketrecbe -, de alig 51 másodperc múlva visszaállt a korábbi különbség: Timonen parádés passzát az előző találkozón hirtelen halálos találatot szerző Giroux váltotta gólra.

A második harmadra új támadósorokat rakott össze a chicagói edző, de ez sem segített, a hazaiak játszottak enyhe mezőnyfölényben, és inkább nekik voltak helyzeteik. A záró harmadban újabb szerencsés gólt szerzett a Philadelphia: Leino lövése egy menteni igyekvő csatár hátáról pottyant a kapuba. A Chicago előbb Bolland kettős emberelőnyből szerzett találatával faragott a hátrányból, majd Campbell révén karnyújtásnyira került az egyenlítéshez. A végén kapusa helyett mezőnyjátékost küldött a jégre a vendéggárda, ám üres kapus gólt kapott, így a négy győzelemig tartó párharc állása 2-2-re módosult.

Stanley Kupa, döntő, 4. mérkőzés:

Philadelphia-Chicago 5-3 (3-1, 0-0, 2-2)
Gól: Richards (5.), Carle (15.), Giroux (20.), Leino (47.), Carter (60.), illetve Sharp (19.), Bolland (53.), Campbell (56.)

A következő mérkőzést magyar idő szerint hétfőn hajnalban, Chicagóban rendezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik