Élet-Stílus

Nadal is döntős Párizsban

Párizs királya, az ötödik győzelmére törő Rafael Nadal is döntőbe jutott a francia nyílt teniszbajnokság férfi egyesének versenyében.

A kirobbanó formában teniszező Nadal két könnyed, és egy kiegyensúlyozottabb játszmában intézte el a 22. helyen kiemelt, elődöntős szereplésével is nagy fegyvertényt elérő osztrák Melzert. Az első és a második szettet simán nyerte a spanyol salakkirály, a harmadikban – 5:4-es vezetésénél – már a meccsért adogathatott, ám osztrák riválisa kiegyenlített. A rövidítésben Melzer egy meccslabdát még hárított, ám a másodiknál a hálóba küldte a labdát, s ezzel véget ért a bécsi sportember párizsi meglepetésmenete.

Nadal ellenfele az a Robin Söderling lesz, aki tavaly a nyolcaddöntőben megálljt parancsolt neki, ráadásul idén kiejtette a világelső Federert. Izgalmas csatát ígér a finálé, hiszen a két játékos egymás elleni mérlege igen kiegyensúlyozott: eddig öt alkalommal játszott egymással, és Nadal vezet 3-2-re. Tavaly háromszor mérkőztek, ezek közül az elsőt Rómában a spanyol nyerte, majd következett Söderling párizsi diadala, végül a hórihorgas svéd londoni győzelme.

Roland Garros, elődöntő:
Nadal (spanyol, 2.)-Melzer (osztrák, 22.) 6:2, 6:3, 7:6 (8-6)
Söderling (svéd, 5.)-Berdych (cseh, 15.) 6:3, 3:6, 5:7, 6:3, 6:3

Út a döntőig:

Nadal:
1. forduló: Mina (francia) 6:2, 6:2, 6:2
2. forduló: Zeballos (argentin) 6:2, 6:2, 6:3
3. forduló: Hewitt (ausztrál, 28.) 6:3, 6:4, 6:3
nyolcaddöntő: Bellucci (brazil, 24.) 6:2, 7:5, 6:4
negyeddöntő: Almagro (spanyol, 19.) 7:6 (7-2), 7:6 (7-3), 6:4
elődöntő: Melzer (osztrák, 22.) 6:2, 6:3, 7:6 (8-6)

Söderling:
1. forduló: Recouderc (francia) 6:0, 6:2, 6:3
2. forduló: Dent (amerikai), 6:0, 6:1, 6:1
3. forduló: Montanes (spanyol) 6:4, 7:5, 2:6, 6:3.
nyolcaddöntő: Cilic (horvát, 10.) 6:4, 6:4, 6:2
negyeddöntő: Federer (svájci, 1.) 3:6, 6:3, 7:5, 6:4
elődöntő: Berdych (cseh, 15.) 6:3, 3:6, 5:7, 6:3, 6:3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik