sport
A magyar csapat szakvezetői szűkítették az eredeti nevezési listán szereplő versenyzők körét a péntektől vasárnapig sorra kerülő, debreceni rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokságra.
2013. 03. 04. 10:29
Ülésezett a Nemzetközi Vívó Szövetség végrehajtó bizottsága, ahol többek közt döntöttek a 2014-ben esedékes rendezvény kvalifikációs rendjéről is.
2013. 03. 04. 10:27
A Chicago Blackhawks szétlövés után 2-1-re nyert az örök rivális Detroit Red Wings otthonában, és így a szezon eddigi 22 mérkőzésén mindig szerzett pontot az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL).
2013. 03. 04. 09:25
Kevesen vannak, akik még nem csatlakoztak az interneten hódító új őrülethez, a Harlem Shake-hez. Most már a Sauber F1-csapatot is kihúzhatjuk a listáról.
2013. 03. 04. 07:19
A Magyar Kupa elődöntőjének sorsolásán kiderült, hogy a Győr és a Debrecen elkerülte egymást a négy között.
2013. 03. 03. 22:34
Pattantyús Ádám, illetve - nagy meglepetésre - Ambrus Krisztina nyerte egyesben az asztaliteniszezők Budaörsön rendezett országos bajnokságát. Mindkét játékos pályafutása első sikerét ünnepelhette.
2013. 03. 03. 21:53
A kilencfős magyar csapat hat aranyérmet gyűjtött a vasárnap befejeződött terem íjász Európa-bajnokságon a spanyolországi Segorbében.
2013. 03. 03. 21:25
A Keleti csoport második helyén álló Vasas 3-2-re győzött a Putnok vendégeként vasárnap, a labdarúgó NB II 16. fordulójában, s ezzel egy pontra megközelítette a szombaton pontokat vesztett, éllovas Békéscsabát.
2013. 03. 03. 21:22
A szombati siker után a Dunaújváros hazai pályán kapott ki a Miskolctól a MOL Liga elődöntőjének második mérkőzésén.
2013. 03. 03. 20:56
A női röplabda Magyar Kupa döntőjében a Vasas könnyedén legyőzte a Gödöllőt, és ismét megnyerte a sorozatot.
2013. 03. 03. 19:02
Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája érte el a legjobb köridőt a Forma-1-es csapatok Barcelonában rendezett tesztelésének vasárnapi zárónapján.
2013. 03. 03. 18:33












