Magazin

A kulturális tárca államtitkára szerint nem gyengültek a kultúra pozíciói, a Fidesz szerint viszont a jövő évi költségvetés a kultúra szereplőinek "kiéheztetéséről" szól. Az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága keddi ülésén a képviselők 11 igen és hat nem szavazattal általános vitára alkalmasnak találták a 2007. évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
2006. 11. 14. 17:07
A jövő évi büdzsében homályban marad több intézmény jövője, az azonban kiderül, hogy Bozóki programjai, a múzeumi Alfa, a közművelődési Közkincs, a popzenei PANKKK és A jövő könyvtára megkapta a kegyelemdöfést, és egymilliárdjukkal együtt kikerültek a költségvetésből – írja a Népszabadság.
2006. 11. 14. 09:30
Nyolcan léptek ki a Magyar Írószövetségből a választmány október 16-án, illetve egy héttel azután közzétett nyilatkozatának elfogadása óta; előbbiben a miniszterelnök, a kormány és a koalíciós pártok „hazug szavait és tetteit" ítélte el a testület, míg az utóbbiban az október 23-ai rendőri fellépés ellen tiltakozott.
2006. 11. 14. 08:15
Egy gepida harcos sírja is előkerült a tiszaroffi víztározó építését megelőző régészeti feltárás során, ahol eddig több ezer leletet találtak a régészek - közölték a feltárásban résztvevő múzeumok képviselői.
2006. 11. 13. 16:09
Betiltották az álkazah brit komikus Borat című filmjét Oroszországban, mert etnikai csoportokat, vallási érzelmeket sérthet. Kazahsztán külügyminiszter-helyettese meghívta a sztárt országába.
2006. 11. 13. 12:38
A jövő nyár színházi szenzációja lesz minden bizonnyal Roman Polanski Vámpírok Bálja című musicaljének bemutatója. Az Oscar-díjas rendező azonos című filmje alapján készült zenés színpadi adaptáció Bécs, Stuttgart, Hamburg, Tokió és Berlin után 2007 júniusában debütál a magyar fővárosban.
2006. 11. 13. 09:00
Szerdán tiszteletét tette újra hazánkban a blues-rock legendás kaliforniai zenekara, az Imperial Crowns. Az A38 Hajó félházas közönsége Jimmie Woodékat csöppet sem zavarta, ők így is fergeteges bulit nyomtak.
2006. 11. 09. 21:44
Ezerszínű zenei paletta várja november 18-án a Syma rendezvénycsarnokba látogatókat. A fogadóbizottság nem kisebb együttesekből áll, mint a Groove Armada, a Coldcut vagy az elektronikus zenei műfaj egyik legmarkánsabb hazai képviselője, az Anima.
2006. 11. 09. 16:53
A maffiózó saját emberével „erősíti” a rendőrséget. A zsaruk ügynöke beépül a bandavezér mellé. Előbb gond nélkül szállítják a füleseket, aztán egymásra vadásznak.
2006. 11. 09. 07:00
A „bookcrossing”, amely leginkább a kincskereső játékokhoz hasonlít, még kevésbé ismert Magyarországon, így bizonyára kevesen tudják, hogy jelenleg 19 könyv vándorol országszerte megjelölve, vagy épp vár megtalálásra egy kávézóban vagy egy pályaudvaron.
2006. 11. 08. 06:00
Olvasói sztorik