Élet-Stílus

Hiller megszünteti Bozóki örökségét

A jövő évi büdzsében homályban marad több intézmény jövője, az azonban kiderül, hogy Bozóki programjai, a múzeumi Alfa, a közművelődési Közkincs, a popzenei PANKKK és A jövő könyvtára megkapta a kegyelemdöfést, és egymilliárdjukkal együtt kikerültek a költségvetésből – írja a Népszabadság.

Bár a 2007-es költségvetés kulturális fejezete 99 milliárddal számol, amely a szinten tartást jelenti, a Népszabadság szerint a részletekből, kiderül, hogy ez inkább a nadrágszíj megszorítását jelenti. Az Országgyűlés kulturális bizottságának keddi ülésén vélhetően tárgyalnak majd arról, hogy milyen súlypontokat akar meghatározni jövőre a kormány, mert a büdzsé nem mond konkrétumokat, számos kérdést homályban hagy. Támogatott intézmények, szervezetek egész sora kimaradt, amelyek nem szerepelnek önállóan az állami költségvetésben.

Ősszel még tízszázalékos általános támogatáscsökkenést sugallt intézményeinek a tárca. Mostanra kiderült, hogy vannak területek, például a színházak vagy az önkormányzati zenekarok támogatása, ahol megmaradhat a tavalyi dotáció (inflációval csökkentve). De a közgyűjtemények majdnem tíz százalékkal kapnak kevesebbet, a művészeti intézmények öt-hat százalékkal. Az örökségvédelmi fejlesztések csaknem a felükre csökkennek, és a filmszakma jóval tíz százalék fölötti megvágásra számíthat.

Bár korábban Hiller István azt jelentette be, hogy folytatja a korábbi miniszter, Bozóki András kezdeményezéseit, a tervezetben azonban nem szerepel a sem a múzeumi Alfa, sem a közművelődési Közkincs, sem a popzenei PANKKK, sem A jövő könyvtára, a korábbi egymilliárdjával.

Komoly érvágást jelent a pesti Művészetek Palotája 8,8 milliárdos támogatása, amelyből a szakmai működés csak 2,4 milliárdot jelent, a többi a külső műszaki üzemeltetés költsége és az épület lízingbérlete.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik