Élet-Stílus

Megjelent Esterházy Péter drámakötete

Rubens és a nemeuklideszi asszonyok címmel megjelent Esterházy Péter második drámakötete - közölte a Magvető Kiadó az MTI-vel kedden.

A címadó dráma, a Legyünk együtt gazdagok, valamint az Affolter, Meyer, Beil (Don Juan, avagy a boldog család) című rövid, néhány szereplős darab a szerzőre jellemző humorral és életlátással szembesít a világgal és az élet nagy kérdéseivel – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A címadó művet a szerző a Ruhrtriennale 2006 németországi színházi-zenei fesztivál felkérésére írta. A drámát Németországban elő is adták, a mű az író három másik drámáját tartalmazó kötetben jelent meg az idén ősszel a Berlin Verlag gondozásában – mondta Földváry Mónika, a Magvető Kiadó sajtóreferense az MTI-nek.

Tájékoztatása szerint az Affolter, Meyer, Beil című darab Hermann Beil dramaturg felkérésére készült, és Thomas Bernhard Ritter, Dene, Voss című művére utal. Bernhard drámájának címe ugyanis szintén a darabban játszó színészek neveiből áll. Esterházy e drámáját, a Don Juan-parafrázist tavaly májusban Salzburgban mutatták be sok Don Juan-szövegrészlettel és Mozart zenéjével.
A sajtóreferens elmondta: egyelőre nem tudnak arról, hogy valamely magyarországi színház a drámák bemutatójára készülne.

Esterházy Péter első drámakötete, a Búcsúszimfónia 1994-ben jelent meg, majd a művet 2001-ban és 2004-ben is kiadták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik