Média print

A megbízói oldal részaránya kisebb a kelleténél, ezért is tűztük ki egyik prioritásként az ő megnyerésüket – mondja Mezriczky László, a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) év végén megválasztott elnöke.
2010. 01. 27. 12:00
Hidvéghy Melinda húsz év után távozott, Rákosi Tamás pedig megérkezett a közterületi piacra. Jót tehet a hat-nyolc milliárd forintot elbukó piacnak az Epamedia menedzsmentváltása.
2010. 01. 27. 12:00
A médiapiac közel negyvenszázalékos csökkenése mellett tavaly több tucat lap zárt be és 1200 újságíró került az utcára Romániában. A negatív tendencia 2010-ben is folytatódik.
2010. 01. 27. 12:00
A nappalik ajtaján kopogtat a 3D-s technológia – legalábbis ez a következtetés vonható le a januári CES tapasztalataiból. Az idén a háromdimenziós televíziók adhatják az amerikai tévéértékesítés tizedét.
2010. 01. 27. 12:00
Az Avatar sikere megmozgatta a hollywoodi stúdióvezetők fantáziáját, számos nagysikerű film háromdimenziós változatának piacra dobását tervezik. A hírek szerint többek között a Csillagok háborúja és A gyűrűk ura trilógia 3D-technikával feljavított verziója is megjelenik. Egy-egy régi filmsiker 3D-technológiával való utángyártása mindössze néhány hónapba telik; csupán szoftveres úton módosítják a film digitális kópiáját.
2010. 01. 27. 12:00
Az elmúlt tíz évben minden időszaknak megvoltak a maga sikerműsorai, tavaly a Csillag születik volt a televízióműsorok non plus ultrája. A korábbi évekhez képest újabban kevesebb sportadás kerül be a legnézettebbek közé.
2010. 01. 27. 12:00
A válság nyomán nagy változások zajlanak a médiában, ezek kimenetele egyelőre nehezen megjósolható. Néhány szakértő megpróbálkozott a várható folyamatok elemzésével: íme tíz trend, amely meghatározó lehet az idei esztendőben.
2010. 01. 27. 12:00
Az idén a vállalkozások világszerte várhatóan 2,5 milliárd dollárt költenek hirdetésekre a közösségi oldalakon. Mindez 14 százalékos növekedést jelent 2009-hez képest. A fő célpont a Facebook, amelynek reklámbevétele meghaladhatja a 600 millió dollárt.
2010. 01. 27. 12:00
A 2008-as nyitányt követően az idén is meghirdették a Good CSR programot. A gazdasági nehézségek ellenére harminc vállalat vett részt az immár három országra kiterjedő kezdeményezésben.
2009. 12. 16. 12:00
Notebook, szolgáltatófüggetlen mobiltelefon, illetve az újinfluenza-járvány elleni küzdelem jegyében a légtisztító berendezés kerül leggyakrabban a hazai elektronikai webboltok vásárlóinak virtuális kosarába. A tapasztalatok szerint az olcsóbb termékeket keresik az online áruházak vevői.
2009. 12. 16. 12:00
Zuhant, elveszített, leépített, átszervezett – gyakran használt szavak 2009-ben. A hazai médiapiac meghatározó eseményeit felvonultató összeállításunkban a sok negatívum mellett a pozitív történéseket is igyekszünk feleleveníteni. A teljesség igénye nélkül.
2009. 12. 16. 12:00
A reklámversenyeken és -fesztiválokon kiosztott díjak alapján az idén is elkészült a Mattai-Macher Rangsor. A 2009-es év két listavezetője az OMD és a Carnation lett.
2009. 12. 16. 12:00
Talán nem túlzás azt állítani, hogy világszerte dúl a Twitter-láz, a 2006-ban indult mikroblogoldalt becslések szerint már közel 70 millióan használják. Itthon is egyre népszerűbb a portál, s közben sorra jelennek meg a Twitterre fejlesztett magyar alkalmazások.
2009. 12. 16. 12:00
A Minimax horvátországi és bulgáriai indítását tervezgeti Málnay B. Levente. A Chello Central Europe nemrég kinevezett regionális vezérigazgatója közben a Sport M hazai bevezetésén dolgozik.
2009. 12. 16. 12:00
A vodkáról sokáig azt hittük, akkor jó, ha orosz, lengyel, esetleg skandináv. Meg azt, hogy nem tartozik a drága italok közé. Ehhez képest az elmúlt években az ultraprémium, 25 dollár feletti márkák piaca nőtt a leggyorsabban.
2009. 12. 16. 12:00
Hiába nyílt titok, hogy kinek van szakmabeli párja, az érintettek közül sokan nem szívesen nyilatkoznak erről. Az iparágon belüli társ segítheti a karriert, ugyanakkor számos konfliktuslehetőséget is tartogat.
2009. 12. 16. 12:00
Sok ügyfél rájött, hogy a multi-nacionális ügynökségi háttér nem garancia – mondta Fabricius Gábor, a Republic Group Creative Directora, aki politikai megbízások helyett inkább a versenyszférára koncentrál.
2009. 12. 16. 12:00
Lassan elfelejtjük Harry Pottert, a Karib-tenger kalózai is kimentek a divatból, de itt vannak helyettük a vámpírok. Az Egyesült Államok után immár Európában is kitört a vámpírláz.
2009. 12. 16. 12:00
Erősödik jövőre az online szerepe, a tematikus csatornák és az ATL-BTL közötti verseny. A reklámköltés nem fog nőni, kevés pénzből is lehet jót csinálni, állítják a Marketing&Media szerkesztőbizottságának tagjai.
2009. 12. 16. 12:00
Az egy évtizeddel korábbi szintre zuhant a német reklámpiac 2009-ben. A szakemberek nem optimisták, jövőre még nem számolnak trendfordulóval.
2009. 12. 16. 12:00
A Neo a lefedettségénél fogva és egyéb okokból is magasan a legjobb lehetőség lenne a folytatásra – mondja a megszűnt Sláger Rádió reggeli műsorát vezető Boros Lajos, aki szerint a Bumeráng névért még harcolniuk kell.
2009. 12. 16. 12:00
A turisztikai szakemberek 2009-re vonatkozó várakozásai nem valósultak meg, így az idei évre kitűzött célokat a jövő évi marketingstratégiákban láthatjuk viszont. A rossz hír, hogy csökkent a forgalom, a jó pedig az, hogy ennek ellenére nőttek a bevételek itthon.
2009. 12. 03. 13:00
Fellélegeztek a legnagyobb európai médiabirodalmak irányítói. A létszámleépítések és a megszorító intézkedések hatására többnyire nyereséggel zárták a harmadik negyedévet, és a folytatásra is jók a kilátások.
2009. 12. 03. 13:00
Ami autóban a Rolls-Royce vagy órában a Rolex, az a szórakoztatóelektronikában a Bang & Olufsen. A dán márkánál a dizájn áll mindenek felett, de a minőségre sem szoktak panaszkodni a gazdag tulajdonosok.
2009. 12. 03. 13:00
Olvasói sztorik