Üzleti tippek

Köztünk a vámpírok

Lassan elfelejtjük Harry Pottert, a Karib-tenger kalózai is kimentek a divatból, de itt vannak helyettük a vámpírok. Az Egyesült Államok után immár Európában is kitört a vámpírláz.

A tavaly novemberben bemutatott, 37 millió dolláros költségvetéssel készült Twilight (Alkonyat) című hollywoodi produkció váratlanul 383 millió dollárt hozott a gyártó Summit Entertaintmentnek. A cég a sikert látva azonnal megkezdte egy Twilight-franchise kialakítását, amely napjainkban az egyik legnagyobb globális üzlet a szórakoztatóiparban. A film körül kialakított kultusznak köszönhetően nemcsak a téma, de a főszereplők és az írónő, Stephenie Meyer is hónapok alatt a csúcsra került, köszönhetően annak az űrnek, amit Harry Potter hagyott maga után. Ám nemcsak a tizenéves korosztály vevő a produkcióra, de a vámpírok iránt feltámadt nagy érdeklődés láttán a hollywoodi stúdiók is megváltoztatták a gyártási terveiket (azaz sorra mutatják be a vámpíros filmeket), illetve a marketingkampányaikat.

Így aztán lépten-nyomon vámpírokba botlunk, de a trendet továbbra is a Twilight-csapat lovagolja. Nemrég mutatták be a korábbinál is sikeresebb folytatást (Twilight: Újhold), amelyre a nyitónapon 70 millió dollárért vettek jegyet az Egyesült Államokban (ez minden idők legsikeresebb filmpremierje). Az első hétvégén a bevétel elérte a 140 millió dollárt (ez a harmadik legnagyobb kasszasiker), és bemutatója óta a film globálisan már az első tíz nap után közel 300 millió dollárt hozott, nem is szólva a hozzá kapcsolódó emléktárgyipar csillagászati bevételeiről.

A Twilight-franchise persze üzleti szempontból egyelőre meg sem közelíti a Harry Potter-sorozathoz kapcsolódó biznisz eredményeit (a Potter-filmek több mint 4,5 milliárd dollár bevételt hoztak, J. K. Rowling könyveiből pedig több mint 400 milliót adtak el világszerte), viszont a Potter-franchise napjainkban leszállóágban van. Rowling könyvei tíz év folyamatos jelenlét után tavaly májusban eltűntek a New York Times gyerekkönyv bestsellerlistájáról, s csak időnként bukkannak fel újra, a 35 éves Stephenie Meyer vámpíros könyvei pedig jelenleg több mint száz hete folyamatosan ott vannak az élmezőnyben. S bár a könyvekből egyelőre „csak” 85 milliót adtak el, a piaci elemzők szerint a Harry Potteren felnőtt nemzedék (a kiskamaszok többsége 9–11 éves kora között kattan rá a könyvekre) egy jelentős része, mindenekelőtt a tinilányok most a Twilight-sorozat köteteit falják. Ezek közül kettőből már készült film, a harmadik (Eclipse) bemutatóját 2010, a negyedikét (Breaking Dawn) pedig 2011 novemberére tervezik, de a kiadó határozott nyomást gyakorol a szerzőre a folytatások megírása érdekében.

Az üzlet ugyanis agresszív marketinggel trendivé varázsolta a vámpírokat és ügyesen varázsolja elő a pénzt a rajongók zsebéből. A két bemutatott film sikerével nemcsak az író és a szereplők jártak jól (Meyer könyveit időközben 37 nyelvre fordították le), hanem a Little, Brown & Co. könyvkiadó is, amely a könyvek jogai felett rendelkezik. A cég – egy aukció győzteseként – a 2003-ban szó szerint megálmodott sztoriért 750 ezer dollárt és egy három kötetre szóló szerződést kínált, s kezdő író esetén ezzel a nem csekély összeggel az első ötszáz oldalas kéziratot tucatnyi kiadó elől happolta el. Ugyancsak bőven profitál a sikerből a cselekmények helyszínéül szolgáló háromezer fős Forks városka, amely idegenforgalmi nevezetességgé vált, s az idén már közel 70 ezer látogató kereste fel, hogy résztvevője legyen a buszos városnézésnek, egyen a speciális menüket kínáló éttermekben és vásároljon az emléktárgyboltokban.

A vámpírláz 2010-ben minden bizonnyal tovább folytatódik. A világhálón a virtuális vámpírvilág már megjelent a Habbón, a Twilight Facebook-oldalán csaknem hárommillió rajongó hozza-viszi a híreket, a MySpace-en több mint 700 ezer Twilight-fan alkot aktív közösséget, a Google a Twilight szóra 29,3 millió, a Twilight 2.-re 38,7 millió találatot dob ki, nem is szólva a téma kapcsán forgalomba került vámpíros játékokról, könyvekről, képregényekről, filmekről. A Twilight-franchise már most milliárd dolláros biznisz, ám a jelek szerint az üzlet csak most indul be igazán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik