Üzleti tippek

Csiripelő felhasználók

admin
admin

2009. 12. 16. 12:00

Talán nem túlzás azt állítani, hogy világszerte dúl a Twitter-láz, a 2006-ban indult mikroblogoldalt becslések szerint már közel 70 millióan használják. Itthon is egyre népszerűbb a portál, s közben sorra jelennek meg a Twitterre fejlesztett magyar alkalmazások.

Hosszú távú befektetésnek tekinti a legújabb, november végén bemutatott magyar Twitter-alkalmazást, a Twittelót Domán András, a Voxinfo Kft. ügyvezetője. Elmondása szerint számukra azért volt fontos a megoldás létrehozása, mert szeret-nének már jó korán ott lenni a twitteres alkalmazást fejlesztő hazai cégek között. Domán András megítélése szerint ugyanis a mikroblogoldal a jövőben egyre nagyobb szerepet játszik az üzleti és szakmai célú kommunikációban, ez pedig idővel komoly lehetőségeket kínál az időben reagáló fejlesztők számára. Bár erre valószínűleg még várni kell, a becslések szerint közel 70 milliós felhasználói tábort számláló mikroblogoldal már most is kínál üzleti lehetőségeket a korral haladni képes vállalkozások számára.

A Dell például az idén már 6,5 millió dolláros forgalmat ért el a Twitter-profilján keresztül, ez több mint duplája az elmúlt két év összesített twitteres forgalmának. Igaz, ez az összeg minimális része a személyi szá-mítógépeket gyártó cég bevételének, azonban jól mutatja, milyen lehetőségeket rejt a Twitter. Magyarországon még kevésbé terjedt el a portál használata a cégek körében, elsősorban a médiumok, illetve néhány bank él ezzel az eszközzel. Külföldön ugyanakkor egyre intenzívebben használják a szolgáltatást marketing- és reklámcélokra is.

Az alapvetően webes környezetben használható Twitterhez a 2001 óta mobiltechnológiával, online fizetési rendszerekkel és hiteles céginformáció közreadásával foglalkozó Voxinfo olyan alkalmazást készített, amely azok életét könnyíti meg, akiknek bár nincs okostelefonjuk, mégis szeretnének internetkapcsolat nélkül is a mobiltelefonjukról tweeteket (csiripeket, twitteket) küldeni és üzenni követőiknek. Ugyanerre a Twitteren is van lehetőség, a Twittelo felületén azonban ez egy-szerűbben, és ami szintén nagyon fontos, magyar környezetben tehető meg. A társaság tovább erősíti jelenlétét a Twitteren is, a szolgáltatás a közeljövőben újabb funkciókkal bővül. A cél, hogy rajta keresztül multimédiás (MMS) üzeneteket is lehessen továbbítani a Twitterre.

Várhatóan ezt egészíti majd ki a twitterezők körében ugyancsak népszerű beépített linkrövidítés, illetve a kép- és videofeltöltési lehetőség. A YouTube-videók és -képek már most is megjelennek vizuálisan a hírfolyamban, az oldalon.
A legnépszerűbb magyar Twitter-változat a Turulcsirip mikroblog- szolgáltatás, amelynek használatához szintén a globális Twitteren kell regisztálni, azt követően azonban a felhasználók magyar környezetben oszthatják meg egymással gondolataikat, élményeiket rövid, legfeljebb 140 karakteres üzenetekben. Érdekes kezdeményezés a két lelkes magyar fiatal által létrehozott TwitterTop.hu, amely magyar Twitter-szaknévsorként aposztrofálja magát, és főoldalán azt is megtudhatja az érdeklődő, hogy ki mennyi követőt gyűjtött magának.

A mikroblogoldalhoz globálisan már számtalan alkalmazás készült, azonban nem egyszerű feladat ezeket megtalálni. Ebben segít egy új szolgáltatás, a Oneforty.com weboldal, amely igazi web 2.0-s kezdeményezésként a felhasználók hozzájárulására épít, és segítségükkel igyekszik összegyűjteni a twitteres programokat. A felhasználók maguk is ajánlhatnak alkalmazásokat, illetve lehetőség van azok véleményezésére, így akár használat nélkül is el lehet dönteni egy-egy szolgál-tatásról, programról, hogy érdekes-e a felhasználó számára. Ezen cikk születésekor 21 kategóriában – mint például hirdetés, blogeszközök, játék, gazdaság, mobil, utazás – közel 2100 alkalmazás szerepelt a gyűjteményben, többek között a Turulcsirip és a TwitterTop is.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.