Győr

A klub csütörtöki közleménye szerint a 24 éves, 183 centi magas bedobó – akárcsak a szerdán szerződtetett Abi Olajuwon – nyáron az amerikai profi bajnokságban, a WNBA-ben szerepel, és a New York Liberty együttesében játszik. Carson már két szezon “lehúzott” Európában is, s jelentős tapasztalatokat szerzett az Euroligában. Az amerikai bedobó a 2008/09-es szezonban a [...]
2010. 05. 13. 18:41
A SEAT Lami-Véd Győr női kosárlabdacsapatánál folytatja pályafutását Hakeem Olajuwonnak, az észak-amerikai profiliga (NBA) korábbi legendás alakjának lánya. A 22 éves Alon Abisola Arisicate Ajoke Olajuwon leigazolását szerdán jelentette be hivatalos honlapján a győri klub. A játékos korábban az Oklahoma egyetem csapatában szerepelt, és nyáron, az amerikai profi bajnokságban, a WNBA-ben szereplő Chicago Sky együttesét [...]
2010. 05. 12. 17:52
A következő szezonban a magyar bajnok Győr női kézilabda-csapatában folytatja a pályafutását a norvég kapus. Katrine-Lunde Haraldsen a kezi.hu-nak adott interjúban elmondta, hogy júliusban csatlakozik a magyar csapathoz. Előbb azonban a Bajnokok Ligája-finálé visszavágóján kell helytállnia jelenlegi csapatával a Viborggal. A dán együttes a Győrt is kiejtő román Valceát hét góllal verte az odavágón. „Hét [...]
2010. 05. 11. 14:46
Megvédte bajnoki elsőségét a Győri Audi ETO KC, miután a női kézilabda NB I döntőjében másodszor is legyőzte a DVSC-korvex csapatát.
2010. 05. 08. 13:40
A győri Széchenyi István Egyetem Petz Lajos Egészségügyi és Szociális Intézetének diákjai 3 hónapja találták ki, hogy valami olyasmivel hívják fel fakultásukra a figyelmet, ami az alma mater kapuin kívül is nagyot szólhat. Fehér Gábor, az egyik szervező elmondta, rengeteg szervezést igényelt a megmozdulás, de szerencséjük is volt. Egy helyi élelmiszerboltlánc melléjük állt, ők adták [...]
2010. 04. 13. 14:33
A Nemzeti Sportnak adott interjúban a Győri ETO kapusa, Pálinger Katalin elmondta, hogy a lesz még jobb a csapata, és a Valcea otthonában is kivívhatják a döntőbe jutást. „Fontos lenne a helyzetek jobb kihasználása, mert a mi csapatunk akkor igazán erős, amikor mindenki hozzá tud tenni a játékhoz, amikor mindenkinek megvan a maga néhány gólja” [...]
2010. 04. 13. 11:34
A szlovén sajtó nemrég Ana Grost, illetve a horvát Andrea Penezicset jelölte meg a magyar bajnok következő szerzeményeként. Végül előbbi lett a befutó: Gros nyártól két éven át a zöld-fehéreknél szerepel majd – írja a kezi.hu. A mindössze 19 esztendős, a nemzetközi játékospiacon rendkívül keresett játékos jelentős erősítés lehet a győriek számára, Konkoly Csaba ugyanis [...]
2010. 04. 09. 16:45
A győri irányító hosszú kihagyás után szerdán már játszott a Békéscsaba elleni bajnoki elődöntőben, hétszer volt eredményes, ám ebből “csak” két gól született akcióból. “Szerdán közel 40 percet voltam a pályán. Az elején meglátszott a kihagyás, de aztán belelendültem, és nagyon jól éreztem magam, élveztem a játékot. A Valcea is azért hajt, hogy ott legyen [...]
2010. 04. 08. 12:02
A szervezet pénteki közleménye szerint “barbár és erőszakos megnyilvánulás” történt, “az pedig minden demokratikusan gondolkodó ember jóérzését sérti, hogy a transzparensekre antiszemita feliratokat, uszításra és gyűlöletkeltésre alkalmas jelszavakat firkáltak az elkövetők”. Mint írják, a kampány eldurvulásához a második helyért ádáz harcot vívó bal- és jobboldali szélsőség személyeskedő és agresszív lejárató hadjárata vezetett; “szomorúnak tartjuk, ha [...]
2010. 04. 02. 17:48
A hétvégén hivatalosan is bemutatták Győrben a norvég Katrine Lunde Haraldsent, aki a következő szezontól védi a Győr kézilabdacsapatának a kapuját. Az olimpiai bajnok kapus a kezi.hu-nak adott interjúban beszélt terveiről, úttörő szerepéről, és az általa a világ legjobbjai között számon tartott Pálinger Katalinról. „A védési stílusunk, a testalkatunk talán hasonlít, de természetesen amíg ő [...]
2010. 03. 08. 15:31
A City Point multifunkcionális központ lenne, az épület első emeletén a buszpályaudvar és az irodák mellett helyet kapnának szórakoztató és vendéglátós elemek is, míg a rekonstrukció célkitűzése továbbra is változatlan: a centrum újjászervezése és a városrészek elszigeteltségének feloldása. A tervezők gondoltak arra is, hogy az új központ hogyan illeszkedhetne legtökéletesebben a városképhez, így azt több [...]
2010. 03. 01. 13:00
Olvasói sztorik