Sport

Szívesen versenyzem Pálinger Katalinnal

A Győr leendő kapusa, az olimpiai bajnok és BL-győztes norvég Katrine-Lunde Haraldsen nem fél a kihívástól.

A következő szezonban a magyar bajnok Győr női kézilabda-csapatában folytatja a pályafutását a norvég kapus. Katrine-Lunde Haraldsen a kezi.hu-nak adott interjúban elmondta, hogy júliusban csatlakozik a magyar csapathoz.

Előbb azonban a Bajnokok Ligája-finálé visszavágóján kell helytállnia jelenlegi csapatával a Viborggal. A dán együttes a Győrt is kiejtő román Valceát hét góllal verte az odavágón. „Hét gól nem kevés, igaz, a vége előtt öt perccel tíz találattal is vezettünk, így nem lehetünk tökéletesen elégedettek. Rendkívül izgalmas mérkőzést játszottunk, amelyen sokáig döntetlen körüli volt az állás, ám a második félidőt remekül kezdtük, és ekkor komoly előnyre tettünk szert. Remélem, ez megfelelő alapot biztosít a visszavágóra, de nagyon koncentráltan kell pályára lépnünk Romániában is” – nyilatkozta a párharcról a 30 éves kapus.

„A BL-döntő után a dán bajnoki döntőn szerepelünk a Viborggal, a Randers elleni párharc június elején érhet véget, ezt követően pedig a norvég válogatottnál lesz jelenésem, június 11-26. között Portugáliában edzőtáborozunk. Ezt követően két hét szünetem lesz, igyekszem magam kipihenni, és július közepén érkezünk Győrbe a férjemmel” – mondta Lunde.

A norvég kapus nem tart a Pálinger Katalin jelentette kihívástól: „A norvég válogatottban több remek kapussal is versenyeztem már pályafutásom során. Úgy vélem, hogy jó edzésmunkát fogunk végezni Magyarországon, és ezáltal mindketten fejlődhetünk. Természetesen szeretnék minél többet pályán lenni, hiszen imádok játszani, ezért állok a kihívás elé. Biztos vagyok benne, hogy megoldjuk a feladatot.”

A teljes interjút itt olvashatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik