Szórakozás

A bostoni szövetségi bírósághoz benyújtott iratok szerint egy vámtiszt segített Armstongnak elintézni a papírmunkát, amikor megérkezett a Logan nemzetközi repülőtérre március 13-án az egykori űrhajós, hogy külföldön állomásozó amerikai csapatokat látogasson meg. Ám miután kitöltette vele a belbiztonsági minisztérium dokumentumát, nem adta le, hanem zsebre vágta. A férfi ezután bűntársával egy aukciós honlapon próbálta meg [...]
2010. 07. 21. 07:29
A világ leggazdagabb topmodellje, a brazil Gisele Bündchen véletlenül csöppent bele a modellvilágba. Tizennégy éves volt, amikor megpillantotta őt az Elite Modeling egyik ügynöke egy gyorsétteremben. „Ezt felejtse el” – ez volt első válasza az ügynök ajánlatára. Gisele Bündchen Bündchen eddig több mint 600 címlapon szerepelt. „Mivel Brazíliában küzdenek az emberek, azt mondtam másodszorra: „Tudja [...]
2010. 07. 20. 17:58
Manapság mintha valamiféle átok ülne a modelleken, akik fiatal koruk ellenére sorra dobják el az életüket. Nemrég a jóképű Tom Nicon tragédiájáról szóltak a hírek, aki mindössze 22 évesen a halálba ugrott lakása ablakából. Most pedig a 37 éves mauritiusi szépség, Viveka Babajee döntött úgy, hogy nem érdemes tovább élnie, ezért felakasztotta magát.
2010. 07. 20. 17:40
Janet a BlackGlama nevű nercbunda-készítő cég reklámfotóján pózol egy szőrmekabátban, amelyet a PETA állatvédő szervezet nem hagyott szó nélkül és kiadott egy közleményt, amiben a következő olvasható: „Hihetetlen, egyes hírességek mire nem képesek, mikor mélyrepülést vesz a karrierjük, de nem gondoltuk volna, hogy Janetnek ennyire nem megy a szekér. Úgy véljük, eleget tud a szenvedésről [...]
2010. 07. 20. 17:24
“Nagyon féltem tőle. Mivel érzelmileg nagyon megviselt a dolog, nem sokon múlott, hogy a rendőrökhöz forduljak segítségért” – mondta Kowal, akivel a színész a terhes barátnőjét csalta. A pornóproducer korábban még arról is mesélt, hogy Gibson iszonyat jó az ágyban, és egy nő nem elég neki.
2010. 07. 20. 16:33
Paris Hilton, aki az elmúlt napokban drogfogyaztásai miatt került a figyelem középpontjába, újra hallat magáról. Tengeri nyaralása közben ugyanis a szőke szépséget félmeztelenül kapták le a fotósok, amint egy jachton napozgatott.
2010. 07. 20. 15:42
Az öregúr asztalára véletlenül került a kutyakonzerv, hiszen a konzerv oldalán feltüntetett apró betűs leírást, amely egészségesen csillogó szőrzetet ígért a fogyasztó számára, senki sem olvasta el. Mikor a nagypapa megtudta, hogy kutyaeledelt kapott ebédre, azt mondta: „Azt hittem, vicc az egész!” “Ez az első eset, hogy ilyen megtörtént nálunk, hiszen mi nem is tartunk [...]
2010. 07. 20. 15:17
Az orvosok sem hittek a szemüknek, amikor meglátták a nigériai származású Ben és Angela Ihegboro újszülött gyermekét. A kisbaba teljesen fehér bőrrel és szőke hajjal, valamint kék szemmel született. A kis Nmachi – akinek neve Nigériában „Isten szépségét” jelenti – egészen biztosan nem albínó, de bőrszínének rejtélyére eddig nem találtak magyarázatot. „A kevert bőrszínű embereknél [...]
2010. 07. 20. 14:50
Kelly Brook az augusztusi Maxim magazinban pózol, az egyik képen csak egy fekete bugyit visel, így ült fel a motorra a bukósisakos férfi mögé. Kelly büszke arra, hogy majdnem 30 évesen még mindig elhalmozzák szerződésekkel, ajánlatokkal. Ahogyan egy interjúban fogalmazott, igazán szerencsésnek érzi magát, mert általában 30 évesen a modellek már az egyre csökkenő lehetőségekről [...]
2010. 07. 20. 14:31
A két futballistát egy külön a prostitúciós ügyekre szakosodott osztály illetékesei hallgatják ki kedden Párizsban. A szexbotrány ez év elején robbant ki Franciaországban, amikor egy prostituált, Zahia Dehar nyilvánosságra hozta, hogy 2008-ban – amikor a lány csupán 16 éves volt – a nemzeti válogatott több labdarúgója is fizetett neki a szexuális kapcsolatért. Dehar később azt [...]
2010. 07. 20. 13:34
Britney Spears, noha sikeresként indult, végül a lejtő legalján végezte, és valószínűleg csak apja felügyelete mentette meg a végső lezülléstől. Britney sokáig a szüleit vádolta, amiért belelökték ebbe a világba. Valószínűleg ezért is nyilatkozta egy amerikai magazinnak, hogy eltiltja fiait a showbiznisztől.
2010. 07. 20. 13:21
Fiona Patten pártvezető egy melbourne-i bárban mutatta be programjukat, amelytől “égnek áll majd az ellenzéki Tony Abbott haja és Julia Gillard miniszterelnök pedig beleőszül majd.” Patten hozzátette: “Arra törekednek, hogy előremenjenek és az igazi akciót részesítik előnyben.” Ezzel a mondattal utalt Abbott “Moving Australia Forward (Előre vinni Ausztráliát”) és “Stand Up For Real Action (Kiállni [...]
2010. 07. 20. 12:59
Egzotikus tengerpartot választott nyaralása helyszínéül Jose Mourinho. A portugál edző úgy döntött, hogy Kenyában piheni ki az elmúlt év sikereit. Mourinho-ra alig lehetett ráismerni, hiszen megszokhattuk tőle, hogy mindig kifogástalan külsővel jelenik meg a futballpályán. A vakáció alatt azonban az elegáns öltöny helyett csak egy fürdőgatyát hordott egész nap, és a bozontos haja, valamint a [...]
2010. 07. 20. 11:48
A Nemzet Színészét agyvérzése után még mindig kórházban kezelik, ahol mind ő, mind szerettei igen nehéz pillanatokat élhettek meg az elmúlt hónapokban. Szabó Gyula Alzheimer-kórral is küzd, ami miatt előfordult, hogy nem ismerte meg szeretteit. Szabó Gyula azóta egyre jobban van, a napokban ünnepelték nyolcvanadik születésnapját. “Folyamatosan javul a fizikai és a szellemi állapota” – [...]
2010. 07. 20. 11:33
Jerry Oppenheimer neves amerikai botránykönyvíró legújabb könyvében Pamela Andersonról árult el meglepő titkokat. Az író alaposan beleásott a szexbomba múltjába és meglepő dolgot derített ki. A Baywatch sztárját állítólag még kezdő modell korában megerőszakolta egy neves fotós. Ajánlott link: Pamela Andersont megerőszakolták? (Nők Lapja Cafe)
2010. 07. 20. 11:23
Az Eonline.com internetes oldal értesülései szerint az Oscar-díjas színésznő egy olyan férfit fogott perbe, akit 2003 óta nyomában érez. Ideiglenes határozat szerint a 41 éves férfinak távol kell tartania magát Bullocktól és családjától. Az ügyben a tervek szerint augusztusban kerül sor újabb meghallgatásra. A férfi legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy wyomingi orvosának [...]
2010. 07. 20. 11:17
Eddig szinte semmi sem szivárgott ki a menyegzőről, csak annyit tudni, hogy Chelsea Clintont egy befektetési bankár, Marc Mezvinsky veszi el július 31-én. Amikor az NBC riportere a vendéglistáról kérdezte Hillary Clintont, ő azt mondta: szigorúan megparancsolták neki, hogy ne beszéljen – ezt pedig ő is jó ötletnek tartja, hiszen az esküvő Chelsea és a [...]
2010. 07. 20. 10:54
Olvasói sztorik