daróczi

Daróczi Dávid édesanyja úgy döntött a hagyatéki tárgyaláson, nem mond le fia örökségéről, még akkor sem, ha ezzel együtt az adósságokat is neki kell majd megfizetnie – írja a Napi Ász. Az asszony így is nehéz körülmények között él, a hagyaték pedig teljesen tönkre teheti anyagilag. Daróczi személyes tárgyait viszont máshogy nem kaphatná meg. “62 [...]
2010. 10. 06. 13:49
Elvehetik Batiz András önkormányzati lakását, mivel az ingatlan hónapok óta üresen áll. Korábban a volt kormányszóvivő egy rokona élt a lakásban, a Napi Ász információi szerint azonban a tragédia óta senki sem akar beköltözni az üresen álló harmadik emeleti lakásba. Ugyanakkor ezrek várakoznak önkormányzati bérleményekre, így könnyen előfordulhat, hogy a terézvárosi önkormányzat visszaveszi a lakást. [...]
2010. 09. 13. 11:53
„Ha nem segítenek az unokámon, meghal” – ismerte el Choli Daróczi József, hogy imádott 13 éves unokája nagy bajban van: drogfüggő. A kislány az általános iskolában szokott rá a kábítószerre, a család mindent megpróbált, hogy megmentsék a gyereket. Augusztus közepén a gyámhatósággal egyetértve az édesanya, Daróczi Dávid húga vitte be nagyobbik lányát egy budapesti nevelőintézetbe. [...]
2010. 09. 10. 08:33
A lány még mindig gyászolja szerelmét, Daróczi Dávidot. Nóra úgy érzi, hogy a műsor az egyetlen lehetősége a számára, hogy igazán megismerje az ország, és megmutassa, hogy milyen ő valójában. Már példaképet is választott, a korábbi szériából megismert Majkát. „Nagyon örülök ennek a lehetőségnek, úgy érzem, Dávid halála után adott nyilatkozataimból nem ismerhette meg az [...]
2010. 09. 02. 07:48
„Egyáltalán nem vagyok jól! Jelenleg kórházban fekszem és műtétre várok. Nem szeretnék, és nem is tudok többet mondani. Úgy tűnik, komoly a baj” – mondta az elhunyt kormányszóvivő édesapja. „Choli bácsi nincs bent, és egy hónapon át nem is lesz itt elérhető. Szabadságra ment” – mondta az Országos Cigány Önkormányzat egyik munkatársa. A Napi Ásznak [...]
2010. 08. 03. 08:31
Nem akarja, hogy felismerjék, ezért külsőt váltott Nóra, aki Daróczi Dávid halála után állt nyilvánosság elé azzal, hogy négy évig a kormányszóvivő kedvese volt. „A stressz, az elmúlt hónapok történései teljesen kikészítettek. Fenekestül felfordult az életem. Hazugnak állítanak be, megkérdőjelezik a szavaimat, én erre nem készültem fel. Olyan nőként mutatnak be, mint aki a hírnevet [...]
2010. 07. 21. 08:08
Ica néni pár hete árulta el a Blikknek, hogy Daróczinak két idősebb fiútestvére is él valahol az országban. Akkor úgy fogalmazott: nem volt más választása, mint elmenekülni a móri cigánysorról gyermekei nélkül, hogy új életet kezdjen. „Semmit nem tudtunk az anyánkról mindaddig, amíg 16 évesen fel nem kutattam őt. Nem mi tűntünk el a szeme [...]
2010. 07. 20. 08:51
A barátok tudták, hogy Daróczi depressziós és háromféle gyógyszert szed. December óta járt pszichiáterhez, bipoláris depressziója volt. Azt is elárulták, mi igaz a Claudiával való szakítás körüli pletykákból: “Joci betegesen féltékeny volt. Még Claudia szakmai sikereire is. Rosszul viselte a mellőzöttséget és azt, hogy nem tud megfelelő egzisztenciát teremteni a barátnője számára. Pedig Claudiának nem [...]
2010. 07. 15. 15:07
A Blikk megtudta, hogy a Csilla nevű hölggyel nem sokkal azelőtt szakított az egykori kormányszóvivő, hogy összejött Liptai Claudiával. Csillát imádta Daróczi, ő volt a nagy szerelem az életében – legalábbis ezt állítja az üzletember édesanyja, Ica néni. Csillát Daróczi is menyasszonyának ismerte el nyilvánosan egy interjúban: „Van menyasszonyom, öt éve élünk együtt, de ez [...]
2010. 07. 13. 12:21
Daróczi Dávid a hot! magazinnak adott interjúban beismerte: korábban öt éven át volt egy barátnője, akivel együtt is éltek. „Van menyasszonyom, de ez a munka nem kedvez a családalapításnak – mondta a megjelent interjúban. Reggel, amikor elmegyek otthonról, a párom még alszik, amikor hazaérek, annyira fáradt vagyok, hogy fél óra múlva már én alszom.” Daróczi [...]
2010. 07. 12. 07:40
Az április elején elhunyt Daróczi Dávidnak nemcsak a sokak által emlegetett démonaival kellett harcolnia, származása miatt is folyamatos atrocitások érték – derült ki a hot! magazinban megjelent, a Lungo Drom nevű lapnak adott utolsó interjújából. Az iskolában lenézték, mert szegény roma volt, de kemény munkával egészen a szóvivői posztig jutott, ahol sütkérezett a figyelemben. Aztán [...]
2010. 07. 09. 07:45
A Napi Ász megkérte Nórát, hogy mutassa meg azt a papírt, amire állítása szerint maga Dávid írta le telefonszámát. Nóra ugyan valóban mutatott egy női kézírással feljegyzett számot, az azonban két számjegyében is eltért az egykori kormányszóvivő korábbi valós elérhetőségétől. Ezen kívül az átadott cetli olyan volt, mintha éppen egy perce lett volna letépve egy [...]
2010. 07. 08. 12:12
A rendőrök egy magas, nagydarab férfit keresnek, aki a volt kormányszóvivővel kapcsolatos nyilatkozatai miatt fenyegeti Nórát. „Állj le, mert ennél komolyabb bajod is lehet!” – ordította a támadó. A lányt nagyon megviseltek a történtek, de továbbra sem adja fel, mindenképpen ki akarja deríteni, egykori szerelme halálának igazi okát.
2010. 06. 29. 12:36
A közösséget alapító Jozipovics Zoltán július 4-re tervezi a Daróczi-titok című könyve megjelenését is. „Nem oknyomozó riportkötetet írtam, sokkal inkább emléket szerettem volna állítani egy olyan életműnek, amely mindenki számára példakép lehet. Az általam kiderített tényeket írói fantáziával egészítettem ki. Ezt nem a botránykeltés céljával tettem, hanem mert az a küzdelem, azok az áldozatok, amit [...]
2010. 06. 15. 09:27
Olvasói sztorik