Juli néni, Kati néni / – Letye – petye – lepetye! – / Üldögélnek a sarokban, / Jár a nyelvük, mint a rokka / – Letye – petye – lepetye!
Ha eltekinthetnénk Weöres Sándor versének címétől (Pletykázó asszonyok), akkor annak első szakában még akár két ártatlanul csevegő nőre is gondolhatnánk, igaz, a sarokba húzódás már elárul valamit a szándékukról. A második versszak teszi egyértelművé, hogy nem üres fecsegésről van szó, a szereplők ugyanis
Bárki inge, rokolyája / – Letye – petye – lepetye! – / Lyukat vágnak közepébe, / Kitűzik a ház elébe / – Letye – petye – lepetye!
Ebben a pár játékos sorban felfedezhető az a néhány motívum, amely alapján a pletykázást évtizedek óta vizsgálják pszichológusok és szociológusok, használják és magyarázzák írók és újságírók. A mindennapi fecsegéssel (small talk) ellentétben a pletyka egyfajta meggyőző közlés, ami terjed, és szükségszerűen előkerül benne egy harmadik személy, a beszélgetők közös ismerőse. A pletykázó mindig igyekszik úgy kanyarítani a mondandóját a pletyka alanyáról, hogy hallgatója véleményét a saját elképzeléseinek vagy érdekeinek megfelelően tudja alakítani.
A pletykázás számos tudományág kutatási témája, és a megfigyelések azt mutatják, hogy meglepően sok funkcióval szolgál az egyén és a közösségek életében. Hozzájárul az információ áramlásához (függetlenül annak minőségétől), ami elengedhetetlen egy közösség működéséhez; emberek, csoportok státuszát befolyásolhatja (ha valakinek rossz híre kel…); erősítheti a társadalmi kötelékeket; hatalmat adhat (a pletyka ügyes irányítói, manipulációikkal akár fontos döntések hátterében is ott lehetnek). Természetüknél fogva a pletykát és a propagandát is szokták együtt vizsgálni.
A pletykakutatás ismert hazai képviselője Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológus, egyetemi oktató – annak, aki mélyebben elmerülne a témában, az ő írásait érdemes keresnie. Húsz évvel ezelőtt megjelent, A pletyka című kötetének előszavában Csányi Vilmos többek között ezt írta:
A humánetológia már egy ideje felismerte, hogy a pletyka valami olyanfajta kommunikáció, amely alapvető emberi jellegzetesség. Az állatok egyáltalán nem pletykálnak. Pletyka nélkül a modern társadalmak nem maradnának fenn.
És, ha ilyen alapvető jellegzetesség, akkor a pletykázóknak ott kell lenniük a Fortepan fotóin is. Együtt böngésztünk közöttük Szvetelszky Zsuzsával, és az derült ki, hogy a fényképek a jellegzetes helyszínekről vagy szituációkról árulják el számunkra a legtöbbet.
Rendkívül sok pletykatéma keletkezik bulikban, összejöveteleken, ahol mindjárt mindent meg is lehet hányni-vetni… Igaz, itt jobban ügyelünk az arckifejezéseinkre – ahhoz rutin kell, hogy valaki pókerarccal pletykáljon. Van, aki azért (is) jár szakmai kiállításra, kártyázni, golfozni, mert az ilyen eseményeken garantáltan megjelenik a pletyka. Ahogy a piacokon is. A kocsmában, presszóban oldja a nyelvet az alkohol, itt szaftosabb történetekre lehet számítani.
A kutató szerint a legtöbb közlésre alkalmas alapanyag a húszas-harmincas éveinkben termelődik, kimeríthetetlen témakörök a párkapcsolat, a munka, a család. Gyakran hasonló a pletykálkodók életkora és egzisztenciája, a hallgató fél könnyen úgy érezheti, hogy okulhat a példákkal színezett beszélgetésekből.
A kutatásokból nem maradhat ki a genderkérdés sem.
A hagyományos elképzelés az, hogy a nők pletykásabbak. Kétségtelen, hogy a túlélésért vívott harcban a nők inkább a verbális készségeikkel jeleskedhettek, és jellemzően sűrűbben vannak bekötve a társadalom szövetébe is, így érthető, ha gyakorlott pletykázók. De mindannyian tudunk említeni a saját környezetünkből pletykás férfiakat is. És míg a férfiak általános témákat említve jutnak el konkrét személyek ügyeinek megtárgyalásához, a nők a legtöbbször egy-egy konkrét történetből indulnak és jutnak el esetleg az általánosításhoz.
Bár a pletykapad intézménye falusi porták előtt született, a szakértő mégis azt mondja, nem a legkisebb falu a legintenzívebb pletykázás terepe, mert ott úgyis mindenki mindent lát. Az igazi, ízes információáramlás a kisvárosokban tud elindulni, ahol könnyen találni közös ismerőst. A jelenségnek számos irodalmi feldolgozását ismerjük, Réthei Prikkel Marián Lajos szerzetes tanár pedig 1904-ben újságcikkben panaszkodott a kisvárosi élet „járványszerű állandó betegségéről, mondhatni átkáról, az egymás iránt, különösen egymás gyengéi iránt való túlságos érdeklődésről. (…) A kisváros tömve van hívatlan női s férfiúi bűndetektívekkel, akik kérlelhetetlen szigorúsággal fedik föl mindenkinek botlásait. Csatlakoznak hozzájuk a pletykatelefonok…”
*
Szvetelszky Zsuzsa szerint a testbeszéd évtizedek távolából is elárulja a képek szereplőit. „Nézzük meg a kézmozdulatokat, az egyértelmű vagy épp hiányzó szemkontaktust, és képzeljük bele magunkat a szituációkba” – javasolja, és a következő képekhez ad némi magyarázatot is.
A Gerbeaud teraszán a hölgyek biztosan nem small talkban vannak, lerí róluk, hogy a pletykálás mélyén járnak.
Ugyanitt ül ez a páros is, és a nő valószínűleg valaki másról magyaráz, a partnerére rá sem néz.
Hasonló testhelyzetben és hasonlóan egy fontos sztori közepében látjuk az ismerősének mesélő lányt Esztergomban.
A színésznőket rettentően érdekli a háttal ülő kollégájuk mondókája, és abban a korban vannak, amikor már leplezni sem kell, hogy teljes odaadással pletykálnak.
Nagyon gyanús, hogy a fénykép bal oldali szereplője saját magát dicséri. Az ilyen háryjánosos meséket portrépletykának nevezzük.
A beszélgetés közben energikusan gesztikuláló páros kézmozdulatai szépen rímelnek.
Leplezetlenül folyik a pletykálás a padon, az egyik nő még a száját is eltátja.
A csirkésnél készült képen szinte bizonyos, hogy pletykálás zajlik. A beszélő sorolja az érveit vagy az értesüléseit, ő is „kipakol az asztalra”.
A babakocsis páros mintha élvezné, hogy végre fültanúk nélkül beszélgethet.
A rakparton ülők talán direkt egy félreeső pontot kerestek, ahol jól megbeszélhetik, hogy…
Ennek a képnek a szereplői nemigen találnak maguknak más szórakozást, ezért pótcselekvésként pletykálnak.
Könnyen lehet, hogy a két nő a munkahelye közelében beszélget. A fehér ruhás még a karját is hátra zárja, annyira nem szeretné elárulni a véleményét a partnerének arról, amit épp hall.
Pletyka szempontjából kitűnőek a véletlenszerű összefutások, az így születő diskurzusok.
A Váci utcai találkozás egyik szereplője pedig még a táskáját is letette, mert tudja, hogy ez hosszabb beszélgetés lesz…
Az íráshoz felhasznált napi- és hetilapok cikkeit az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével szemléztük.
Írta: Lukács Zsolt | Képszerkesztő: Virágvölgyi István
A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/pletyka
Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!
