Szórakozás

Rúzsa Magdi a legmélyebb pontján írta új dalát, amit most már hatalmas pocakkal énekelt el

Akkor még nem sejtette, hogy idén hirtelen háromgyerekes anya lesz.

Az énekesnő ősz elején jelentette be a nagy hírt, hogy hármas ikreket vár, azóta az is kiderült, hogy két fia és egy lánya lesz. A többes terhesség miatt úgy készül, hogy az év végén már be kell feküdnie a kórházba, ám addig is dolgozott, amennyit csak tudott. A napokban jött ki legújabb videóklipje, amiben már hatalmas hassal énekel, habár a dal születésének története korántsem ilyen pozitív.

Kapcsolódó
Rúzsa Magdi: Minél előbb be kell feküdnöm a kórházba
Arról is beszélt, hogy mi az, amitől a legjobban fél a hármas ikrek kapcsán.

Tavaly úgy igazán belém mart az élet. Akkor született ez a dal. Emlékszem, ahogy egész nap egyik interjúról mentem a másikra és arcrezdülésemmel sem mutathattam, hogy nem vagyok jól, hisz The show must go on. Az utolsó interjún ültem egy kerekasztal beszélgetésen és szinte nem is hallottam a kérdéseket, elmosódott minden. Úton hazafelé az autóban potyogtak a könnyeim, mögöttem pedig dőlt össze a világ. Otthon a férjem már várt az ajtóban, és ott akkor a négy fal között összezuhanhattam. Már csak egy ember voltam a kezei között, akinek rettenetesen fáj a szíve

– kezdte posztjában Rúzsa Magdi.

Nem tudom mások, hogy vannak ezzel, de nekem ilyenkor napok kellenek mire fény jut abba a sötét gödörbe, amibe betaszigált az élet. No és akkor, ott végre nyúlt felém és felemelt! Kirángatott a gödörből, leporolt és utat mutatott tovább. Ő már biztosan akkor is tudta, amit én nem tudhattam, és vitt, cipelt a hátán, hogy nekem könnyebb legyen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.