Szórakozás

Már Chris Pratt is a Vissza a jövőbe logikai kérdésén agyal

Titeket is ez foglalkoztatott, ugye?

Pár napja James Gunn amerikai rendező azon kezdett agyalni, melyek azok a tökéletes filmek, amik minden szempontból hibátlanok. Kitért a Vissza a jövőbe című kultmozira is, ami szerinte csak látszólag tökéletes, hiszen van egy logikai hibája: Marty McFly visszautazik az ötvenes évekbe,

találkozik a szüleivel, de néhány évtizeddel később a szülők erre már egyáltalán nem emlékeznek.

Bob Gale, a film írója is válaszolt erre:

Tartsuk észben, hogy a szülők nyolc napig ismerték Martyt, vagyis Calvin Kleint, amikor tizenhét évesek voltak. Azon a nyolc nap alatt sem látták mindig. Így évekkel később vajon emlékeztek volna arra az érdekes srácra, aki összehozta volna az első randijukat?

– fogalmazott, hozzátéve, a gimis évfolyamtársainkra is alig emlékszünk, ha pedig nem látunk róluk 25 éven át fotót, esélyes, hogy ködös emlékeknél több nem marad róluk.

Na ebbe a vitába Chris Pratt is beszállt:

Az is lehet, hogy emlékeztek rá, de nem Martyként, hanem Calvinként. A szülők simán elfelejthették 1985-re azt a külső hasonlóságot, ami azt a srácot teljesen összeköti Martyval. Mégiscsak eltelt húsz év közte.

Ha nincs kedvetek agyalni ezen, inkább olvassátok el az autóról készült riportunkat:

„Ez az autó a fogyasztói társadalomnak egy szép, íves pofán köpése”
Nincs olyan, aki ne ismerné a Vissza a jövőbe-filmeket, és mint kiderült, az időutazós filmek kultikus autójából Magyarországon is akad egy-két darab. Megtaláltuk az egyik működő példányt.

Kiemelt kép: UNIVERSAL PICTURES / ARCHIVES DU 7EME ART / PHOTO12 VIA AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik