Brendan Fraser az 1992-es Kőbunkó című filmben tűnt fel először, majd 1997-ig kellett várnia, hogy világméretű ismertséget szerezzen. Ekkor készült el ugyanis a Disney fémjelezte Őserdő hőse, ahol tulajdonképpen egy Tarzan-szerű erdőlakó bőrébe bújt bele. Leslie Mann volt a film női főszereplője, aki teljesen belezúgott a szerep kedvéért több kiló izmot magára pakoló, jóképű Fraserbe. Ki is szúrta magának Hollywood, mert a film bevételben pont duplázta a forgatási költségeket, így 100 millió dollárt hozott világszinten.
A kissé bugyuta vígjáték felkeltette az érdeklődést a színész körül, így megtalálták komolyabb szerepekkel is, például az 1998-as Érzelmek tengerében egyik főszerepére, ami egyébként James Whale amerikai rendező életét veszi alapul. A drámai szerep jól állt Frasernek, a kritikusok is örültek annak, hogy a nevettetés mellet máshoz is ért a színész.
Majd 1999-ben világsztár lett belőle, ugyanis megkapta a Múmia című kalandfilm főszerepét, ahol a kincsvadász Rick O’Connell bőrébe bújt bele. A film elképesztő sikereket hozott, a 85 milliós költségvetésből hamar 415 milliós bevétel lett, Fraser pedig még két folytatásban is lubickolhatott a kissé Indiana Jones-ra hajazó karakter szerepében.vA filmről, annak elkészüléséről, és jó pár érdekességről nemrég írtunk egy hosszabbat, mindenképp csekkoljátok le.
A forgatás sem volt problémamentes, merthogy Egyiptom helyett Marokkóba kellett elvonulniuk, viszont a film egyik emblematikus jelentében, mikor O’Connellt felakasztják (és később persze megmentik), valami annyira rosszul sült el, hogy Fraser tényleg fuldokolni kezdett, ezt filmbéli partnere, Rachel Weisz mesélte korábban. Ezen kívül csomó izmot pakolt magára a színész, de ugyanígy járt el a három évvel korábbi Őserdő hőse forgatása előtt is:
Minderről egy 2018-as interjúban beszélt a GQ-nak:
Azt hiszem, túlzásba estem, ami visszájára fordult. Mikor a harmadik Múmia-filmet csináltuk Kínában, konkrétan a jeges borogatás tartott össze a ruhám alatt. Minden egyes reggel órákat töltöttem azzal, hogy magamra tekerjem azt a sok fáslit, tényleg egy élő múmiát csináltam magamból. Aztán laminektómiás műtétre volt szükségem, majd egy évvel később újabbra.
A műtét egyébként annyit takart, hogy az összenyomódott csigolyák közül eltávolították a kinövéseket, amik az idegeket – fájdalmat generálva – összepréselik. Ezenkívül a térde is tropára ment, de még a hangszalagjait is műteni kellett, ahogy fogalmaz az interjúban: hét éven keresztül csak a kórházba járt.
Fraser lejtmenetbe kapcsolása valahol a kétezres évek közepén indult el, előtte még szerepelt – a mostanság már csak a jól edzett alakját az Instán mutogató – Elizabeth Hurley-vel a Bájkeverőben, ami egy viszonylag jó kritikákat kapott romantikus vígjáték volt. Ezt követően jött még egy Múmia-film, egészen nagy sikerrel, majd szerepet kapott a Bolondos dallamok élőszereplős, de amúgy félig animált változatában, ami kultusz státuszba került bugyutasága ellenére.
A harmadik múmiás kaland azonban katasztrofálisra sikeredett mind bevételi, mind kritikai oldalról, ráadásul ugyanabban az évben szerepet vállalt a színész egy nagyon hasonló filmben, ami az Utazás a Föld középpontja felé 3D címet viselte, és nagyjából ott is Rick O’Connellt formálta meg, csak más néven.
2010-ben volt még egy ígéretes próbálkozása Harrison Ford mellett az Eszeveszett küzdelemben, de relatíve kis érdeklődést váltott ki a mozifilm, és Fraser kimondatlanul is megbukott Hollywoodban.
Azonban történt valami a színésszel, ami szerinte a bukásában leginkább közrejátszott. Frasert szexuálisan zaklatta a Hollywood Foreign Press Association (újságírószervezet, ami a Golden Globe-díjak kiosztásáért is felelős – a szerk.) korábbi elnöke, Philip Berk:
A bal kezét beletolta a gatyámba, és a seggemnél kezdett matatni. Körbe-körbe az ujjával. Hogy még mindig ki vagyok-e bukva ettől? Teljesen. Hogy mondanom kellene valamit? Abszolút. Próbáltam-e már? Milliószor. Hogy leállítottam volna saját magamat? Igen. Úgy éreztem magam akkor, mint egy kiskölyök. Gombóc szorult a torkomba, majdnem sírtam
– idézte fel az emlékeket, miután a #metoo-mozgalom adott számára erőt, hogy ezt megossza az emberekkel. Elmondta, amikor ez történt, kirohant az épületből, de rendőrt nem mert hívni, sőt a médiához sem fordult, ehelyett írt egy levelet a Hollywood Foreign Press Associationnek, akiktől azt a választ kapta, hogy Berk szerint az egész csak Fraser kitalációja. Később kapott az elnöktől egy levelet, amiben az állt: nem ismer el semmi ilyesmit az állítások közül, így bocsánatot sem kér, ugyanakkor sajnálja, ha bármivel felzaklatta a színészt.
2003-tól kezdődően a Golden Globe-ra sem hívták már, a sztorit pedig egyedül a feleségének mesélte el. Ezt követően depresszióba zuhant, és magát hibáztatta az esetért. 2013-tól pedig már nem találják meg filmszerepek, inkább sorozatokban látható hol gyakrabban, hol pedig ritkábban. Nemrég egy podcastben volt látható és hallható, amiben mindenfajta kérdést kapott a hallgatóságtól.
Egy ponton megkérdezték tőle, tényleg igaz-e, hogy Hollywood tette lapátra az ominózus eset miatt. Fraser láthatóan megrendült a téma felhozásától, és mire befejezte a választ, el is érzékenyült.
Nem így fogalmaznék, de azt gondolom, minden színész életében eljön a pont, mikor a telefonhívások elnémulnak. Szerintem a Hollywood Foreign Press Associationnek nincs akkora ereje, hogy ezt megtehette volna. Csak abban tudok reménykedni, hogy elkezdtünk valamit azzal az interjúval. Hogy még többen fel mernek szólalni az ilyen esetekkel kapcsolatban. Én azt gondolom, minden okkal történik. A ’90-es években nem volt egy szabad percem sem a filmiparban, elértem arra a pontra, hogy ki akartam lépni az egészből, hogy megházasodjak, gyerekeim lehessenek. Szóval úgy tekintek az azóta történt időszakra, mint egy teljesen új napra.
Azonban akármit is gondol Fraser az esetről, hogy tényleg a sors keze van ezekben a dolgokban, annyi biztos: ennek az ügynek pozitív vetülete nemigen van. Maximum annyi, hogy még egy ember kiállt szexuális zaklatással kapcsolatos negatív élményével. Ami abszolút dicsérendő, és rávilágít minket arra a szomorú tényre, hogy Hollywoodban tényleg nincs biztonságban senki sem. A vásznon rettenthetetlennek tűnő múmiavadász, Rick O’Connell is ugyanolyan sérülékeny, támadható, szakadékba lökhető. Csak míg a filmben létezik happy end, addig a valóságban nem mindig.
Kiemelt kép: Jeff Kravitz/FilmMagic, Inc
