Mióta érdekel a zene?
Gyerekkoromban az Operaház gyerekkórusában énekeltem. Akkor heti több előadásban is szerepeltem, és megszoktam a színpadi létet. Minden nap volt több óra zenével való foglalatosság, kóruspróba, énekóra, különóra, vagy zongoraóra. Ezt egészen gimnáziumig csináltam, amikor állatorvosnak készültem, utána pedig nem is tudom mi akartam lenni, talán újságíró, legalábbis ilyen egyetemet végeztem. Közben mindenki mondta, hogy csak zenész ne legyek. Mert abból nem lehet megélni. Azóta végül is ebből élek.
Mikor lett belőle hivatás?
Sok zenekarom volt, volt hörgős metál, volt punk. Sok rossz zenekarom volt. 2008-ban elkezdtem a Kolint, ami úgy véletlenül elkezdett működni. Azt hiszem, hogy ott váltam főállású zenésszé. Azóta több zenekarom is van, producerként, meg zeneszerzőként dolgozom más előadóknak, reklámzenéket csinálok, rövid filmek zenéjét. Azóta működik.
Mi volt a koncepció a Kolinnal?
Nem nagyon volt tudatos koncepció. Illetve zenei koncepció volt, arculati koncepció pedig közben fejlődött ki igazából. Hagytuk, hogy sodorjon magával az ár.
Tudatosan vagytok polgárpukkasztóak?
A polgárpukkasztás sosem volt cél, én általában jóval szabadabban gondolkodom a nagy átlagnál, szóval ami számomra polgárpukkasztó, az valószínűleg mások számára már törvénysértő lenne. Úgyhogy a részemről semmiképpen sem polgárpukkasztó, maximum csibészkedés, csínytevés vagy infantilizmus amit csinálunk.
Például?
Vetkőzés, idétlenkedés, rosszul táncolás, feszülős ruhák és női ruhák hordása, csókolózás idegenekkel. Hosszú a lista, szóval gyakorlatilag bármi, azt hiszem, minden mozdulatom a Kolin színeiben infantilis, gyermeki volt.
Olvastam, hogy nagyon fura melóid voltak korábban.
Voltam például két és fél méter magas felfújható kolbász az egyik rádió roadshowján. Volt benne egy kis ventilátor, ami folyamatosan fújta be a levegőt, és volt két kis keze, amit bent össze tudtam kötni. Én akkor fiatal egyetemista voltam, fel kellett menni a színpadra, és becsempésztem magammal szendvicset és sört, így táncikáltam, csak a háttérben kellett kolbászkodni. Voltam segédmunkás építkezésen, ahol beleállt a vasbeton a hátamba. Aztán hordtam ki nagyon sokáig újságot is.
Hogy jött a Got talent? Te jelentkeztél vagy ők kerestek meg téged?
Ők kerestek. Mi 2009-ben szerepeltünk a Csillag születikben mint extra fellépők. Akkor ott csak testfestésben álltunk színpadra, nem volt rajtunk ruha. Balettoztak a háttérben. Én ezt nagyon szerettem. Ők azt mondják, hogy akkor kezdtek el abban gondolkodni, hogyha lesz egy új műsorformátum, akkor megkeresnek. Aztán egyszer csak felhívtak, hogy menjek el egy válogatásra. Én azt hittem először, hogy ez egy vicc, egy félreértés, összekeverték a számomat valaki máséval, és akkor az esélytelenek nyugalmával mentem el az első válogatásra. Utána ezt még huszonvalahányszor megtettem, mert huszonvalahány válogatásra kellett visszamennem. Talán pont azért, mert egyáltalán nem gondoltam komolyan, hogy ebben én részt fogok venni, és ezért nem próbáltam szerepelni vagy másmilyennek mutatkozni, mint amilyen vagyok. Hát azért a casting során sok emberrel találkoztam, és sok embert láttam szerepelni, ami biztos, hogy hosszú távon nem működne. Ami meggyőzte a műsor készítőit, talán az volt, hogy önmagamat adtam. Amikor bennem biztosak lettek, akkor körém kellett nézni a többieket, ami iszonyú fárasztó volt.
Ha ennyiszer visszamentél, azért te is akartad a dolgot, nem?
Nem tudom, mert ha mondjuk azt mondják, hogy van egy pályázat, és lehet jelentkezni zsűrinek, akkor magamtól nem jelentkeztem volna. De van ennek valami furcsa pszichológiája, hogy miután elhívnak egy válogatásra és azt mondják, hogy megfeleltél, várunk vissza, akkor az ember úgy akaratlanul is megy. Érdekelt a dolog. Amellett, hogy nyilván szakmailag, meg az ember önértékelésének is hízeleg, el is mondhatja az ember a véleményét. Nagyon izgalmasnak gondoltam a lehetőséget, hogy láthatom, hogy hogyan működik egy ilyen óriási gépezet, tényleg döbbenetes, mi történik ott. Elképesztő koordinálni ezt a rengeteg versenyzőt, és én tényleg csak a jéghegy csúcsát láttam ennek a munkának. Egyébként nem vágyom az emberek szeretetére, nem nekik akarok megfelelni, azért annyi idős már vagyok, hogy legyen saját kialakult személyiségem, amin nem szeretnék változtatni, legalábbis egy tévéműsor kedvéért semmiképp nem.
A többiekkel hogy jöttél ki? Azért elég eltérő személyiségek kerültek össze.
Patríciával nagyon sokat találkoztunk már a castingokon, nagyon megszerettem, nagyon jó barátok lettünk. Imrének nagyon nagy rajongója voltam eddig is, és izgalmas volt megismerni. Esztertől egy picit féltem, mert neki elég magasak az elvárásai, aminek elég nehéz megfelelni, de aztán elég hamar megtaláltuk a közös hangot. Ő is félt tőlem, azt mondta, rendre akarta utasítani a ficsúrt. Aztán elég jóban lettünk. Igazából sokkal komolyabb viszony alakult ki közöttünk, mint egy szakmai viszony, tehát nem volt megfagyott levegő, szótlanság, tétova csend, hanem mindig elment az idő. Ha más nem, akkor Imre szóvicceket mondott, vagy én gusztustalan történeteket, vagy a Patrícia mutogatott a gyerekéről fényképeket, vagy szelfizte magát.
Mennyire volt melós a válogató forgatása?
Én sejtettem, hogy nem lesz könnyű, de azért messze nem gondoltam volna, hogy ez ilyen brutális. Szerintem ez a legjobb szó rá: brutális. Napi 12 órás munka, végig koncentráltan kell figyelni, nem csak nekünk, a versenyzőknek is. Plusz nagyon meleg volt némely napokon. 12 nap zsinórban. Azért az brutális. Gondoltam, hogy nehéz lesz, de hogy ennyire megterhelő lesz, azt nem. Meg azt is gondoltam, hogy érzelmileg fogok tudni függetlenedni a produkcióktól, és nem lesz olyan, hogy elérzékenyülök, nem lesz olyan, hogy szánalmat érzek, nem lesz olyan, hogy boldogságot érzek, meg ilyenek, de nem működött. Voltak olyan produkciók, amiknél negyed óráig ültem libabőrrel utána, és örültem hogy a részese lehetek, hogy egy ősbemutatót látok, meg voltak olyanok, amikor a hideg futkosott a hátamon, és voltak olyanok, amikor annyira nevettem, hogy hátul megfájdult a fejem, és utána nagyon sokáig fájt.
Meglepődtél, hogy ennyi jó és ennyi rossz ember jelentkezik?
Arra számítottam, hogy el fog válni a szar a májtól. Azért már láttam egy-két ilyen műsort, és tudtam mire számíthatok, meg azt is tudom, hogy azért sok ezer jelentkezőből nem lehet sok ezer minőségi meg nagyon jó. A legaljára nem csodálkoztam rá, mert azon mindig nagyon jól szórakozunk. A legtetejére viszont nagyon rácsodálkoztam. Volt nem egy, hanem inkább több tíz olyan produkció, ami messze felülmúlta a várakozásaimat.
Mi lesz veled most, hogy kertévés arc lettél?
Elindítok egy párhuzamos valóságot. Lesz egy tévés kritikus énem vagy zsűriénem, és erről a párhuzamos valóságról nem veszek tudomást. Csak akkor, hogyha ezt nagyon muszáj, mint például most. Aztán ha befejezzük ezt az interjút, élem tovább a polgári életemet.
Tudatos döntés volt?
Persze, azt hiszem, hogy ezt nem lehet máshogy csinálni, szóval nem szabad elhinni mindent. Ez egy szerep, amit eljátszok a televízióban, ami semmivel sem más, mint mondjuk hogyha a színpadon ugrándoznék mint előadó, vagy bármelyik zenekarom élén, amit nyilván nem hisz el az ember. Azt másnap újra kell kezdeni egy másik valóságban. Azt hiszem, hogy nekem sok alteregóm van, és az egyik most szerepelni fog a tévében, de ez szerintem nem jelent semmit.
Azért mégis sokan fognak emlékeztetni téged erre, ha az utcán meglátnak.
Majd fognak, biztos. Mondták a többiek, a zsűritársaim, mert erről beszélgettünk, és adtak tanácsokat is. Azt mondták, hogy ilyenkor nagyon kedvesen és udvariasan kell mosolyogni és válaszolni minden kérdésre, majd utána minél hamarabb találni egy kifogást és elmenni. Nem lehet máshogy csinálni. Most gondolj bele, hogy az Imrét hányszor állítják meg mondjuk az Üvegtigris miatt. Nem mondhatod azt, hogy bocs, de tökre unom, viszont nyilván nem tudsz mindegyikkel beszélgetni órákat, udvariasan megköszönöd, mosolyogsz és mész a dolgodra.
Mennyire jelenti a jövőt számodra a kertévézés?
Ez majd kiderül. Van olyan műsor, amiben egészen biztosan nem tudnám elképzelni magam. Sőt, számtalan olyan műsor van, amiben biztosan nem tudnám elképzelni magam, és biztos hogy van több olyan műsor is, amiben meg igen. Majd ha hívnak, akkor eldöntöm, hogy fekszik-e vagy sem.
A többi párhuzamos valóságodban mivel foglalkozol?
A Kolin zenekart most külföldre indítjuk megint. Lesz egy angol turné ősszel. Pont mielőtt az élő adások kezdődnek, úgy fogok visszaesni. Ezen most nagyon sokat dolgozunk. Készül egy új nagylemez is, ami nem sokkal később fog megjelenni. Ez az egyik része. Reklámzeneszerzőként továbbra is dolgozom, az egyfolytában megy, az már megint egy másik párhuzamos valóság, hogy milyen alkalmazott művésznek lenni.
