Sport

Egyetlen gólon ment el a dunaújvárosi Euroliga-győzelem

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

A Dunaújváros 7-6-ra kikapott a görög Olympiakosztól a női vízilabda Euroliga döntőjében szombaton.

Kapcsolódó
Az Euroliga története során először jutott két magyar csapat az elődöntőbe
A Dunaújváros után az UVSE is elődöntőbe jutott.

Ahogy a gólok számán is látható, mindkét csapat koncentráltan, határozottan védekezett, így komoly fegyvertény volt a görögöknél, hogy jobban használták ki emberelőnyös helyzeteiket. Ennek ellenére nagyszünetben csak úgy vezetett 5-4-re az Olympiakosz, hogy egy kétes bírói ítéletből dobhatott hetest a görög együttes.

A harmadik negyedet jól kezdte a Dunaújváros, Garda Krisztina gólt lőtt, Magyari Alda ötméterest védett, majd a magyar csapat előnybe is került, az utolsó játékrészre 6-6-tal fordultak a felek. Az utolsó nyolc percre már mindkét együttes elfáradt, egy időkérés után viszont emberelőnyös gólt dobott az Olympiakosz, amely mindent eldöntött három perccel a lefújás előtt.

A Dunaújváros másodszor jutott el a sorozat fináléjáig, a 2002/03-as idényben az ugyancsak görög Glyfada együttesével találkozott, akkor 6-4-es vereséget szenvedett.

A bronzmeccsen is volt magyar érdekeltség, a magyar bajnok UVSE az orosz Dinamo Uralocskát 15-10-re. Mivel korábban soha nem szerepelt két magyar klub is a négyes döntőben, ezzel először szerzett két magyar csapat is érmet az Euroligában.

Eredmények – Női Euroliga, négyes döntő

Finálé:
Olympiakosz (görög)-Dunaújváros 7-6 (3-2, 2-2, 1-2, 1-0)

Bronzmeccs:
UVSE-Dinamo Uralocska (orosz) 15-10 (5-3, 5-3, 3-3, 2-1)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik