Sport

Előbb véresre verte, majd letérdelve vigasztalta ellenfelét a ketrecharcos

Nem tartott sokáig az UFC Las Vegas-i gálájának főmérkőzése, az orosz Alekszandr Volkov ugyanis a második menetben KO-győzelmet aratott a 40 éves holland Alistair Overeem felett.

Kapcsolódó
Hét év után jött a bosszú, Conor McGregor két menetet sem bírt
Az ír ketrecharcos jól kezdett, aztán mégis csúnyán elintézték.

Az egykori MMA- és a kickbox-világbajnok Overeem az első menetben még úgy, ahogy tartotta magáét, de Volkov a kezdettől fogva nagyszerű kombinációkkal lendült támadásba, így ellenfele arca hamar vérbe borult. A második menetből még három perc volt hátra, amikor Volkov hatalmas balhoroggal leterítette ellenfelét, és ezzel véget is ért a mérkőzés.

Úgy éreztem, a második, esetleg a harmadik menetben be tudom fejezni a csatát. Láttam az arcát, a sok vágása vérzett, csak egy jó ütésre vártam. Ennél még jobb leszek

– nyilatkozta Volkov.

Az orosz egyébként a mérkőzés végén letérdelt riválisa mellé, miközben pacsiztak egymással, meg is vigasztalta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik