A Grundfos Tatabánya KC 35-32-re kikapott a dán GOG otthonában a férfi kézilabda Európa Liga csoportkörének hatodik fordulójában.
Jól kezdett pedig a magyar csapat, magához ragadta a kezdeményezést, így háromgólos előnyt dolgozott ki. Ezután viszont belelendültek a skandinávok és az sem segített, hogy 12 percig nem talált be a Tatabánya. Bartucz László bravúrjai így arra voltak jók, hogy lőtávolban maradjon a vendég együttes.
A Tatabánya lengyel kapusa, Piotr Wyszomirski két büntetőt hárított, a Tatabánya pedig a szünetben feljött egy gólra. Térfélcsere után is a lengyel kapusról szólt a meccs, egy újabb védett hétméteres után egy szenzációs védést mutatott be, amelynek hála fordítani tudott a magyar csapat.
Még az 56. percben is jobban állt a magyar együttes (31-30), a hajrában viszont több hibát is elkövetett, ami végzetesnek bizonyult. A dánok egy 4-0-s sorozattal eldöntötték a meccset, végül 35-32-re nyertek. A Tatabányának ez volt a harmadik mérkőzése és a harmadik veresége a csoportkörben.
Mivel a magyar együttes feladta a pályaválasztói jogát, a két csapat szerdán ismét összecsap egymással Gudméban.