Sport

Egy sértett kézis csinálta a fesztivált a Szeged BL-visszavágóján

Óriási harcolt a MOL-Pick Szeged a macedón Vardar Szkopje ellen (29-25) a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján, de nem sikerült a Telekom Veszprém nyomdokaiba lépnie, így nem lesz két magyar kézilabdacsapat a kölni Final Fourban.

Felállt a padlóról, gálázva jutott a Final Fourba a Telekom Veszprém
Bár rosszul kezdte a BL-negyeddöntő visszavágóját, végül simán nyert a magyar bajnoki ezüstérmes és ismét ott lesz a világ négy legjobb csapata között.

A meccs eseményei még ott pörögnek a fejemben és a kiesés okozta érzések is elég intenzíven jelentkeznek. Most van két napunk a pihenésre, aztán újult erővel készülünk a Veszprém elleni bajnoki döntőre. Persze csalódottak vagyunk, de megpróbáljuk lerendezni magunkban, hogy ez most nem sikerült

– adott helyzetjelentést a lelkiállapotáról Bánhidi Bence, a szegediek beállósa.

A 24 éves, 207 centis Bánhidi megtett mindent, ami tőle telt, hét lövéséből hét gólt szerzett, a BL-forduló válogatottjába is bekerült, de ez nyilván nem gyógyír a kiesés miatti sebekre.

„Van az emberben hiányérzet, hogy mit és hogyan kellett volna másképp csinálni, de ez már késő bánat, a meccs közben kellett volna lereagálni vagy változtatni. A félidőben nyolc volt az előnyünk, vagyis ledolgoztuk a Szkopjéban összeszedett hátrányt, aztán a 38. percben 22-13-as vezetésnél továbbjutásra álltunk, de a szünet után fizikálisan elfogytunk, felőrült minket a sok kiállítás” – magyarázta Bánhidi.

A spanyol játékvezetői kettős kétszer annyi kiállítást (16, illetve 8 perc) osztott ki a szegedieknek. Egy ilyen tempójú meccsen érhető, ha huzamosabb ideig emberhátrányban kell támadnia és védekeznie egy csapatnak az kizökkenti a lendületből.

Bánhidi szerint a továbbjutás nem a második félidei, kilencperces szegedi rövidzárlattal úszott el, hanem még a kinti meccsen, amikor a Vardar egy 10-3-as sorozattal zárta le a találkozót, és ezzel felhalmozta a nyolcgólos előnyt, ami végül kitartott és így Final Fourt ért.

Nagyon kár azért a kinti utolsó tíz percért, ezért nem vagyunk most ott Kölnben. A visszavágón is beleadtunk mindent, amikor már fáradtabbak voltunk, a szívünk akkor is vitt előre minket, de ilyenkor fejben már nem mindig hoz jó döntéseket az ember. Egy-egy hibás bírói ítélet vagy kihagyott ziccer ilyenkor még jobban földbe tipor, a második félidő pedig mindig egyfajta hullámvasút, amiből most nem jöttünk ki jól

– érvelt a válogatott kézis. A meccs finoman szólva sem békés hangulatban fejeződött be, alig fél perc volt hátra, amikor a félpályánál két Vardar-játékos lezúzta Bánhidit, aminek lökdösődés és szájkarete lett a vége.

Nem való kézilabdapályára, ami a szegedi BL-meccsen történt
Mindenki nagyon sajnálja, hogy botrányos véget ért a Szeged-Vardar mérkőzés.

A beállós szerint végig érezni lehetett a feszültséget mindkét csapaton, és a korábbi szegedi légiós, jelenleg a Vardart erősítő Stas Skube folyamatosan hergelte a társait.

A nagy meccseken néha előfordul, hogy elszabadulnak az indulatok, nem mondom, hogy ez a normális, de nehéz megakadályozni, ha ennyire felfokozott a hangulat. A meccs után lepacsiztunk, aztán mindenki ment a saját öltözőjébe

– mesélte az incidensről Bánhidi.

Az odamondogatás a sajtótájékoztatón is folytatódott, Juan Carlos Pastor, a szegediek edzője azt fejtegette, nem csak a vereséget, a győzelmet is méltósággal kell viselni, utalva arra, hogy Roberto Parrondo, a Vardar edzője nem fogott kezet vele a meccs után. Amikor Pastor otthagyta a sajtótájékoztatót, Skube utánakiabált, újra megmutatta, milyen ember valójában.

A sajtótájékoztatón is ment a beszólogatás a Szeged BL-meccse után
Korábbi játékosa üvöltözött Juan Carlos Pastor után.

Skube sértettsége onnan ered, hogy zokon vette, ahogyan a Szegednél elköszöntek tőle, mert nem személyesen közölték vele a döntést, hanem felhívták, hogy nincs már hely számára a csapatnál.

Úgy érezte, hogy megbántották, és harag volt benne a távozás mikéntje miatt, amit magával hozott a pályára és ott akarta kiadni magából. Az ő oldalát is megértem, meg a klubét is

– elemezte Skube esetét Bánhidi.

A Final Fourban a Veszprém és a Vardar mellett a Barcelona és a Kielce szerepel majd. Feltettük a némileg provokatív kérdést Bánhidinek, hogy a Veszprémnek drukkol-e, amire azt felelte: nem szurkol senkinek, csak megnézi a meccseket, hogy tanuljon belőlük.

A favoritnak egyébként a Barcelonát tartja, de a korábbi években már kiderült, hogy előfordulhatnak meglepetések, gondoljunk csak arra a szomorú esetre, amikor a Veszprém egy agyonnyert döntőt engedett ki a kezéből a Kielce ellen.

A Veszprémmel még a Szeged is találkozni fog a bajnoki döntőben és jó előjel lehet a szegediek számára, hogy idén mindkét bajnokit és a Magyar Kupa-döntőjét is megnyerték a nagy rivális ellen. 

“Egy bajnoki döntő mindig kiélezett csatát hoz, ráadásul ez most különösen nehéz feladatnak ígérkezik, hiszen a Final Fourba jutás miatt a Veszprém duzzad az önbizalomtól. De mindent meg fogunk tenni, hogy idén is hozzánk kerüljön az arany. A Vardar elleni visszavágó tanulságait is magunkkal visszük majd, azt, hogy nem adtuk fel, és a végsőkig harcoltunk, ami mutatja, hogy egyben van a csapat”.

Eredmények – negyeddöntők

MOL-Pick Szeged – Vardar Szkopje (macedón) 29-25 (17-9)
Továbbjutott: a Vardar Szkopje 56-52-es összesítéssel.

Paris Saint-Germain (francia) – Vive Kielce (lengyel) 35-26 (18-11)
Tj.: a Kielce 60-59-es összesítéssel.

Telekom Veszprém – Flensburg-Handewitt (német) 29-25 (17-13)
Tj.: a Veszprém kettős győzelemmel, 57-47-es összesítéssel

Barcelona (spanyol)-HBC Nantes (francia) 29-26 (17-14)
Tj.: a Barcelona kettős győzelemmel, 61-51-es összesítéssel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik