Sport

Nem való kézilabdapályára, ami a szegedi BL-meccsen történt

Nem sikerült csodát tennie a Szegednek a kézilabda Bajnokok Ligájában: bár a magyar csapat hazai pályán 29-25-re legyőzte a Vardart a negyeddöntő visszavágóján, összesítésben 56-52-re alulmaradt szkopjei ellenfelével, a macedónok jutottak be így a kölni négyes döntőbe a Veszprém, a Barcelona és a Kielce mellett.

Férfi kézi-BL: egy rövidzárlat elég volt, kiesett a MOL-Pick Szeged
Az első félidőben még továbbjutásra állt a magyar csapat, de a második játékrész közepén valami megtört.

A szegedi mérkőzés elég feszült hangulatban ért véget, miután Bánhidi Bence ellen volt egy teljesen felesleges szabálytalanság a félpályánál. Ekkor minden játékosból kiszakadt a felgyülemlett érzelem, heves vita és lökdösődés alakult ki, csak hosszú percek után sikerült úgy, ahogy megnyugodniuk a szereplőknek. Nem csak a játékosok, hanem az edzők és a stábtagok is beszálltak. Az Index videóján látszik az egész balhé:

„Az első félidőben rendkívül magas szinten védekeztünk és támadtunk. Nyolccal vezettünk, az volt a célunk, hogy a második játékrészt egy góllal megnyerjük. Kulcsnak bizonyult, hogy a szünet után sok kiállításunk volt. Ekkor visszajött a Vardar a mérkőzésbe, és egy új találkozó kezdődött. Megérdemeltük volna mi is, hogy ott legyünk a négyes döntőben, nem voltunk rosszabb csapat a szkopjeiknél. A párharc kulcsa az idegenbeli találkozónk utolsó pár perce. Az életben elegánsnak kell lenni győzelemnél és vereségnél egyaránt. Azért kértem időt a végén, hogy leállítsam a káoszt a pályán. Olyan helyről származom, ahol a magaviselet fontos, az eredmények fölött vannak az értékek. Nagyon büszke vagyok rá, hogy a MOL-PICK Szegedhez tartozom, szerencsés ember vagyok. Büszke vagyok a fiúkra is, mindent kiadtak magukból, valamint a szurkolókra is. Elhitték, hogy megcsinálhatjuk, és valóban közel voltunk a továbbjutáshoz. Tanulnunk kell, folytatni a munkát abban a rendszerben, amiben hiszünk”

mondta a szegedi honlapnak Juan Carlos Pastor, a magyar csapat vezetőedzője.

Nagyon nehéz meccset játszottunk, a MOL-PICK Szeged kiválóan játszott. Sajnálom,  ami a meccs végén történt, mert az nem kézilabdapályára való

– mondta Juan Garcia Parrondo, a Vardar vezetőedzője.

A Szeged ötödször jutott el a negyeddöntőig a BL-ben, viszont még nem sikerült eljutni a kölni négyes döntőbe. A Vardar, amely 2017-ben aranyérmes volt, harmadszor készülhet a Final Fourra. Hogy ki lesz az ellenfél, az majd a keddi sorsoláson dől el. A négyes döntőt június 1-jén és 2-án rendezik.

Eredmények – negyeddöntők

MOL-Pick Szeged – Vardar Szkopje (macedón) 29-25 (17-9)
Továbbjutott: a Vardar Szkopje 56-52-es összesítéssel.

Paris Saint-Germain (francia) – Vive Kielce (lengyel) 35-26 (18-11)
Tj.: a Kielce 60-59-es összesítéssel.

Telekom Veszprém – Flensburg-Handewitt (német) 29-25 (17-13)
Tj.: a Veszprém kettős győzelemmel, 57-47-es összesítéssel

Barcelona (spanyol)-HBC Nantes (francia) 29-26 (17-14)
Tj.: a Barcelona kettős győzelemmel, 61-51-es összesítéssel.

Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik