Július végén fizetés nélküli szabadságra küldték Urban Meyert, az Ohio State Buckeyes egyetemi amerikaifoci-csapatának legendás edzőjét. Az 54 éves tréner háromszor nyerte meg csapataival a nemzeti bajnokságot (2006-ban és 2008-ban a University of Floridával, 2014-ben már az Ohióval), a győzelmek pedig természetesen dollármilliókat, halhatatlanságot, isteneknek, királyoknak kijáró tiszteletet hoztak neki. Még akkor is, ha a szakemberről már a floridai évei alatt is tudni lehetett, bárkin átgázol és minden kiskaput kihasznál, hiszen egyetlen dolog számít neki igazán: a győzelem.
Szemrebbenés nélkül beválogatja a legbalhésabb játékosokat, ha ők szerinte az adott pillanatban meccset, rangadót, bajnokságot nyernek neki. Floridában 2005 és 2010 között legalább 31 játékosát (fontos megjegyezni, egyetemistákról beszélünk) tartóztatták le ilyen-olyan okokból. Szabad kezet kapott, így azt is megteheti, hogy olyan fiatalokat hozzon a campusra a több tízezer dolláros ösztöndíj ígéretével, akiknek egyébként eszük ágába sincs iskolába járni.
Ennyi pedig éppen elég neki ahhoz, hogy megússza az elmúlt évek egyik legnagyobb botrányát. Az egyetemi sportok amúgy is küzdenek a mérhetetlen korrupcióval, a drogproblémával, ám ezeknél is súlyosabb gond az erőszak. Ráadásul sok súlyos esetet az asztal alá söpörtek, mert
- köztiszteletben álló szupersztár edzőket,
- a csapat, liga sztárjátékosait, közönségkedvenceit,
- az intézmények vezetőit érintették volna.
Most sem lett volna ez másképp, ha egy újságíró nem írja meg, hogy Meyer szemrebbenés nélkül hazudott korábban az egyik stábtagját érintő 2015-ös családon belüli erőszak ügyéről. Az már csak később derült ki, hogy egy 2009-es esetről is tudott az edző, ám akkor sem jelezte a bűncselekményt, nem rúgta ki a férfit, sőt magával vitte a következő csapatához is.
Különleges kapcsolat köti össze a két férfit
Courtney Smith először 2009-ben jelezte, hogy férje, Zach Smith többször bántalmazta, akkor egyszer, később többször is a falhoz vágta. A Meyer- és a Smith-házaspár nagyon szoros kapcsolatban állt, az akkor terhes nő állítólag mindent el is mondott Shelley Meyernek, Urban feleségének. (Egy másik verzió szerint viszont nem a két nő beszélt a bántalmazásról, hanem maga Smith mondta el főnökének.)
Így, vagy úgy, végül nem történt semmi. A vezetőedző nem teljesítette a kötelességét, nem jelentette az esetet az egyetemen. Sokak szerint ennek köze lehetett ahhoz, hogy mentora és példaképe az Ohio State korábbi karizmatikus főedzője, Earle Bruce éppenséggel Zach Smith nagypapája volt.
Az Ohio State főedzője hamar megtanulhatta Bruce alatt, hogy óriásiak az elvárások a csapat felé, és csak a győzelem elfogadható. Ennek mindent és mindenkit alá kell rendelni. Ez a mentalitás a jelenre is rányomja a bélyegét. Bruce például 2009-ben maga utazott le Floridába, hogy meggyőzze unokája feleségét, dobja a vádakat, ezzel ideiglenesen megmentve Smith edzői karrierjét.
Meyer pedig azzal is segítette a férfit, hogy amikor megkapta az ohiói állást, a stáb kialakításánál nem mondta el a főnökeinek, hogy mi történt az egyik emberével két évvel korábban. Szó nélkül falazott Smith-nek, ő pedig ki is használta ezt: kontrollálhatatlanná vált, többek között viszonya volt az egyik női stábtaggal, kész vagyont költött az egyik sztriptízbárban. Urban Meyer mindenről tudott, de következetes volt, és egyik esetben sem beszélt.
Szemrebbenés nélkül hazudott
Azzal, hogy Meyer 2014-ben elhozta az Ohio State-nek a bajnoki címet, beírta magát a történelemkönyvekbe. Az államban népszerűsége vetekedett a kosáristen, LeBron James-ével, így nem csoda, ha azt hitte, bármit megtehet. Amikor idén júliusban kiderült, hogy Courtney Smith távolságtartást kért a volt férjével szemben, mert az 2009 és 2015 után ismét többször megverte, fojtogatta, az esetekről pedig Meyer is tudott, a főedző miután kirúgta a férfit, elkezdett hazudni.
Tegnap kaptam egy sms-t, hogy volt valami, de nem történt semmi, nem tudom, hogy ki talál ki ilyen hazugságokat
– mondta, majd amikor már szorult a hurok, kicsit pontosított, és hozzátette: nem tudja biztosra mondani, hogy nem történt meg, mert nem volt ott.
Az 54 éves edző körül fogyott a levegő, de nem állt le. Bevallotta, hogy a 2009-es bántalmazásokról tudott, ám a második ügyről azt hazudta, hogy soha, senkivel nem beszélt, ergo nem is lehetett tudomása róla – ezt az állítását maga Zach Smith cáfolta, sőt azt állítja, hogy főnöke meg is fenyegette, hogy ha kiderül, hogy valóban megverte a feleségét, kirúgja.
És valahol itt jön elő először (de nem utoljára) az egyetem, az Ohio State vezetőinek felelőssége, mivel a júliusi botrány kipattanása után hátráltatta a nyomozást a főedzővel szemben. Az iskolaújság egyik munkatársa hivatalos kérelmet adott be azért, hogy megnézhesse Meyert sms-eit, e-mailjeit, híváslistáját, ám az illetékesek meg sem próbáltak segíteni.
Augusztus 1-jén borult minden, kiderült, hogy Meyer végig hazudott az eljárás során, az ESPN korábbi újságírója, Brett McMurphy előállt, és képi bizonyítékokat hozott nyilvánosságra a bántalmazott nőről, illetve sms-beszélgetéseket is leírt, melyek Urban Meyer felesége és Courtney Smith között zajlottak. A két nő rendszeresen beszélgetett az erőszakról, sőt a főedző is elbeszélgetett a férfival, az ügy napirenden volt, de nem rúgta ki, mert nem hitt a nőnek.
Istenekkel nem lehet csak úgy elbánni
Urban Meyer egy élő legenda, szakmája csúcsa, az Egyesült Államokban pedig különleges tisztelet jár a hozzá hasonló kalibereknek. Végül a bizonyítékok hatására az Ohio State kiszervezte a vizsgálatot, el is marasztalták Meyert, minden hazugságára fény derült. Évekig szemet hunyt afelett, hogy egy nőt többször is brutálisan megvertek. Úgy tűnt, lőttek a karrierjének és a renoméjának, saját magát nyírta ki.
Az ítélet heves indulatokat váltott ki, tényleg csak a legelvakultabb szurkolók értenek egyet az enyhe büntetéssel. Ők mondjuk nem is titkolják, nemrég még tüntetést is tartottak szeretett edzőjük mellett.
Az egyetem mossa kezeit. Megbüntették? Meg. Ennyi, gondolniuk kell a jövőre, nem kockáztathatták meg, hogy mondjuk a következő szezonban véletlenül ne jusson a csapat a rájátszásba.
Az megint más kérdés, hogy bizony itt lehetett volna a megfelelő alkalom, hogy a bűnösök és a cinkosok megregulázásával üzenjenek többmillió fiatalnak, de nem tették meg, a pénz most is fontosabb volt. Abba viszont kevesen gondolnak bele, hogy lesznek olyanok, akiket ez a történet győz majd meg végérvényesen arról, hogy ha nyerő szériában vagy, nem érhet baj, a világ a lábaid előtt hever.
Nincs meglepetés, ez csak egy újabb fejezete annak a regénynek, amelyben vannak emberek, akik egyszerűen érinthetetlenek. Urban Meyer pont ilyen.