Legszívesebben pecsenyekacsát (knédlivel, hagymával, párolt savanyú káposztával) ajánlana és pisztrángot, de ezek általában 10 euró fölötti áron szerepelnek az étlapokon, legalábbis a belvárosi éttermekben. De sebaj, Pozsony jelenleg Kisprága, vagyis az egyik tökéletes célpontja a közép-európai sörturizmusnak: csodás cseh és szlovák, valamint kézműves sörök várják a szomjas utazót. És tudvalévő, hogy a folyékony kenyér iszogatása közben az ember nem kíván vég nélkül zabálni – ez esetben ugyanis nem fér a gyomorban az ital az ételtől –, inkább kisebb, de folyamatosan érkező sörkorcsolyákra vágyik. Namost, Ezért aztán Rézi bácsi úgy döntött, ezúttal három pozsonyi vendéglőt és három pozsonyi levest ajánl az új év hajnalán drága (és remélhetőleg még más-, harmad- és negyednapos) olvasóinak.
A hagyományos szlovák ízek szentélye a Bratislavská reštaurácia (Námestie SNP 8), bejárata az Irgalmasok temploma mellett nyílik. Az egykori kolostor refektóriumába tartunk, de mintha egy középkori várba érkeztünk volna: ódon kapu, kőlépcsők, címerek. Saját főzésű sörük (Kláštorný ležiak 11°) igen kiváló, nem is kell hozzá más, Aki a román pacallevest szereti, csalódni fog, a két levesnek – a pacalon kívül – semmi köze egymáshoz. Sűrű, vörös, paprikás zupát, sőt már-már szinte pörköltet képzeljünk el. Talán leginkább pacalgulyásnak hívhatnánk. De a mi pörköltünktől is eltér, hiszen a szlovák konyha első számú fűszerével van kíméletlenül megízesítve: köménymaggal. Csípős, majoránnás, fokhagymás – simán jól lehet vele lakni két korsó sör között, pompás fogás és mindössze 3,30 euróba kerül. Érdemes kipróbálni, másnapossággal küzdőknek főként, a köménymag ugyanis a háborgó gyomor legfőbb gyógyszere!
Haladjunk tovább. Ha Pozsony a Kisprága, akkor Itt ugyan nem Hrabal üldögél gyakran, hanem Grendel Lajos, a híres pozsonyi magyar író (aki még nem olvasta Tömegsír című regényét, az azonnal fusson az első könyvesboltba). Rézi bácsi, ha erre jár, mindig eljön Grendel mesterrel ide egy-két pofa sörre, természetesen kádból csapolt 12-es pilsenit isznak, mintha az Arany Tigrisben lennének. Még egy magyar irodalmi vonatkozása van a helynek: képzeljék, 
Ez aztán a monarchiás multikulti: szlovákiai cseh söröző magyar levessel! Ahány ház, annyi Jókai bableves, ez ugyan nem körmös (angyalbakancsos), mint ahogy Mór kedvelte, de azért rendkívül ízletes. Egy sűrű, már-már főzelékállagú bablevesről van szó, paprikás, köményes, borókabogyós (!), benne száljára főtt csülök, némi kolbász és sonka. Ez is tökéletes sörkorcsolya, erősen, némi köményes kenyérrel.
Levestúránk utolsó állomása legyen a magyarok óvárosi törzshelye, a „Zöldi”, vagyis a Zöldutcai kocsma (Krčma na Zelenej, Zelená 252/3). Itt Attila, a költői vénájú pincér várja a vendégeket, akár versbe is szedi a kínálatot, hogy aszondja: „Eperjesi kenyér is jut asztalodra / Bő levesedbe kolbász meg szalonna / Káposztával vegyest fől a réti gomba / A knédlit a futár Ógelléből hozta / Zsírjában pácolt arany kacsapedál / Amelyhez gyallai serecske is dukál”, és így tovább… Ha már sörközi állapotban vagyunk (vagy akár jelentősen másnaposak), Paprikás, kolbászos, szalonnás, gombás, tejfölös. És persze bitangul köménymagos, mert e nélkül itt még madártejet se főznek. Ez a leves már nem olyan sűrű, mint a pacal- és a bab-, van leve bőven, finom házikenyér jár hozzá (a lipóti hatalmas parasztkenyeréhez hasonló, csak kicsit barnább). Rézi bácsi ettől legmélyebb katzenjammeréből is feltámad, és újabb söröket rendel.
Például a Fabrikában (Štefánikova 4), ami egy csinos hotel melletti trendi kézműves sörfőzde, igen kellemes 12-es lagerük van. De ez már egy másik történet. Higgyék el egy öreg monarchista alkoholista szavait, aki Rézi bácsinak azt mondta egyszer (igaz, nem volt már kimondottan szomjas):
