Poszt ITT

Így lakhatsz jól 2660 forintból az IKEA-ban

Madame Besamel
Madame Besamel

2017. 12. 13. 14:17

Grönsaksbullar, Mjukkaka és Iste Tallsmak. Madame Besamel bezöldségezett.
Korábban a témában:

Madame Besamel sem kerülheti el a sorsát. Az IKEA-ba tart, karácsonyi ajándékvásárlás ürügyén, délben. Amikor is rátör az éhség. Már a parkolóban. Nincs mese, ennie kell valamit. Éppen úgy, mint annak a több tízezer magyarnak, akinek az advent mit sem ér a svéd bútoráruház ünnepi húsgombóc-hangulata nélkül. De mit ehet itt egy vega? Lássuk!

A skandináv lényegretörésnek és szikár logikának hála az IKEA ebédlője könnyedén megközelíthető. A budaörsi áruházban például elég a Jingle bell dallamára felmászni a lépcsőn, bekukkantani az első berendezett nappaliba, és hopp, balra elfordulva egyből az ebédlőbe jutunk.

Ezt edd 3000 forintért

Hetente eteti önöket Rézi bácsi és Madame Besamel.

“A” héten Rézi jön, a húsfaló, aki a főzeléket sem veti meg, “B” héten Besamel, a vega, aki nem löki ki tányérjából a szalámit.

Gasztroblogunk alappillére: tíz euró, azaz háromezer forint van jóllakni.

Még mielőtt banálisnak gondolnák, hogy Madame Besamel éppen itt kíván étkezni, közlünk néhány sokat mondó statisztikai adatot: 3 IKEA-látogatóból 1 nem bútorért, hanem kimondottan enni megy az áruházba; tavaly 650 millió ember kóstolta a cég menüjét; a vállalat összes bevételének 5 százaléka az élelmiszer- és étteremrészleg forgalmából adódott, a bevétel közel 2 milliárd dollár. És mindez a trendformáló skandináv enteriőr-diktátor egyszerű felismerésén alapul: éhes gyomorral nem veszünk LACK asztalt, KLIPPAN kanapét, de még konyharuhát sem. Az IKEA tehát éppen azt gondolja a vásárlóról, mint a XIX. századi háziasszonyok a férjükről: „Etesd a bestiát!”

Fotó: Besamel

Az ebédlő tágas, világos, letisztult és még gyerekszék és játszósarok is van. A mai napi menü nem túl változatos, gomba gombával: magyaros gombaleves és rántott gomba körettel. De bombabiztos: ezt az ételsort a muzulmántól a böjtölő katolikuson át a vegetáriánusig mindenki eheti. Csak a vegán nem. Egy Dubajba tartó Giga-Boeingen érezzük magunkat, ahol a minden vallásnak megfelelő paradicsomos makarónit szolgálják fel.

Ez túl egyszerű, keressünk valami mást. Madame Besamel (aki ugye halevő vega) választ: rákos szendvicset (790 forint), zöldséggolyót (grönsaksbullar) jázminrizzsel és currys paradicsommártással (790 forint), valamint áfonyás-mandulás túróhabot (590 forint). És „iste tallsmak”-ot, azaz fenyőrügyes jeges teát (490 forint), hogy legyen meg az a híres skandináv életérzés!

Ahogy viszont a francia mondja: à table, azaz asztalhoz! Itt az ideje kóstolni!

Első körben Madame Besamel a csinosan díszített szendvicsét ízleli meg. Az állítólag Észak-Svédországban kedvelt „mjukkaka” kenyéren (puha, édeskés, fehér, pitaszerű lapocska) jókora kupac rózsaszín, enyhén sós garnélarák, meglepően jó állagban. Nem szivacsos, nem tocsogós, nem áztatja el a drága jó mjukkakánkat. Alatta friss jégsaláta és majonéz (késztermék). Díszítés: egy egész főtt tojás felkarikázva, pár szem koktélparadicsom, egy gerezd lédús citrom és egy szál friss (északi népeknél kötelező) kapor. Teljesen korrekt, jó minőségű, friss előétel egy önkiszolgáló gyorsétteremben.

Figyelem, a zöldséggolyó vegán! Azaz semmilyen állati eredetű dologgal nem érintkezett. (Az embert leszámítva!) Gusztusos kis golyók: csicseriborsóliszt, kukorica- és zöldborsószemek, sárgarépa- és kaliforniai paprika kockákkal. Az íze leginkább a falafelre hasonlít. A jázminrizsben nincs csavar, az al denténél picit puhábbra főzték, de nem ragacsos, jó ízű. A currymártás (amely nyilván a multikulti-izgalom miatt került a kompozícióba) ízre az Uncle Ben’s édes-savanyú mártására hajaz. Azaz inkább kínai, mint indiai vagy thai bukéjú, viszont tagadhatatlanul és markánsan édes.

A desszertünk simán megállná a helyét egy igazi bisztróban is. Ízre és látványra egyaránt. Könnyű, nem túl édes, habos túrókrém a ropogós mandulás linzeralapon. Kékáfonyával és friss mentával díszítve. Így legalább a kötelező áfonyakóstolást is kipipáltuk. Valljuk be, áfonya nélkül mit sem ér egy klasszikus svéd étkezés – legalábbis Magyarországon.

Fotó: Besamel

És most jön a slusszpoén, csak erős idegzetűeknek. Madame Besamelt mindig is foglalkoztatta a szinesztézia, vagyis az érzékek keveredésének kérdése. A fenyőrügyes jeges tea megkóstolása pedig a következő emlékképét hívta elő: a kisgyermek Madame Besamel egy őszi erdőt ábrázoló óriásposzter előtt áll egy kádárkori nappaliban, vendégségben van a családjával, teát kortyol, miközben a háziasszony éppen a vadonatúj, fenyőillatú, pumpás légfrissítőjének használatát mutatja be. Talán értik.

Az időutazástól és az ebéd elfogyasztásától elnehezülve Madame Besamel egy mustársárga STRANDMON füles fotelbe rogy le, hogy pihenjen kicsit, és felkészüljön a bevásárlásra. De látja, hogy egyes húsgolyófalók egyenesen az ágyosztályra mentek, matracot próbálni, csukott szemmel.

Szóval üzenjük a vegáknak: ha nem akarnak a karácsonyi bevásárlás alatt is folyton rántott sajtot meg hínárpörköletet enni, vegyék egy svédcsavarral az IKEA felé az irányt! Izgalmas, friss, korrekt háromfogásos menü itallal: 2660 forintért. Madame Besamel szerint ennyit megér.

Cím: IKEA, Budaörs, Sport u. 2-4, 2040

Teszt időpontja: 2017. 12. 04.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

HELSINKI, FINLAND - JULY 16, 2018: US President Donald Trump (C) and Russia's President Vladimir Putin (R) shake hands during a meeting at the Presidential Palace. Pictured L is US First Lady Melania Trump. Alexei Nikolsky/Russian Presidential Press and Information Office/TASS (Photo by Alexei NikolskyTASS via Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.