Halászok zsákmányának pikáns leve ponty húsával bográcsba löttyintve, ahogy Sipos Károly ránk hagyta

LAST CHRISTMAS I GAVE YOU MY HAL

Az óbudai főteret – többek között – arról lehet megismerni, hogy van rajta egy Feleki Kamill-szobor. Ül egy széken a legendás színész. Csak ha közelébb megy az ember, akkor tudja elolvasni a fali táblán, hogy az ülő alak valójában nem a csodás Kamill, hanem a zseniális Latinovits Zoltán, „aki Huszárik Zoltán Szindbád című filmjében alakította Krúdy-Szindbád szerepét”. A szobor ugyan nem hasonlít se Latinovitsra, se Krúdyra – de legyen. Előtte az asztalon pohár, szóda, karaffa – ez eddig rendben is van. És egy könyv, melynek a gerincére ez van írva: Márai Sándor – Szindbád hazamegy. (Hogy az 1933-ban meghalt Krúdy hogyan olvassa Márai 1940-ben megjelent könyvét, nos, ez a kérdés már a fikció időlabirintusába vezetne minket, ahonnan nem biztos, hogy kitalálnánk, így hát be sem fáradunk.)

Viszont befáradunk az „Új Sipos” vendéglőbe, mert karácsonyi étteremrecenziónkat természetesen halakról szeretnénk írni. És még mielőtt rátérnénk az aktuális fogásokra, kezdjük a történelemmel: az Új Sipos nem összekeverendő a Régi Sipossal, mely ugyanebben a kerületben, a Lajos utcában működik. Az egykor.hu így tudja a sztorit: „Az óbudai Lajos utca 46. alatt már az 1800-as években is létezett vendéglőt 1930-ban vásárolta meg a Kőbányáról ide települt Sipos Károly. Szerény választékkal kezdte, de nagy reklámot vetett be, így rövidesen közkedvelt lett a Halászkert (a közeli Duna-parton még egy fióküzletet is tudott működtetni). Legkeresettebb specialitása a szálkanélküli halászlé volt. Az épület alatti hatalmas borospincében csongrádi kadarkát tartott, ez is nagyban hozzájárult kedveltségéhez. Az Óbuda-Újlak revitalizáció 1981-ben, majd 1987-ben keletkezett rendezési tervei még az épület lebontásával számoltak, így az akkori tulajdonos – a név megmentése érdekében – az óbudai Fő téren lévő földszintes épületbe tette át a Halászkertet. Hosszas viták után azonban az 1992-es rendezési terv már a megmaradást engedte, így Óbudán két Sipos lett: ez a Régi, a Fő-téri az Új.”

Na és akkor a jelen. A belső térre ne vesztegessünk sok szót, úgy néz ki, ahogy kinéz, akinek ez nem tetszik, az barátkozzon meg vele, hogy így fest belülről egy halászcsárda Magyarországon: népi romantika, cimbalom, kockás terítő. Két elegáns pincér sürög-forog, gyorsak és precízek, nincs jópofáskodás és nincs fáradt kötözködés, szóval profik. Az étlap ellenben fárasztóan jópofáskodó. Minden fogás kap egy vicces(nek szánt) és archaikus(nak szánt) címet. A tatárbifsztek zöldségekkel és pirítóssal például: „Tulok legnemesebb része nyersen, nyereg alatt puhítva, pikánsan fűszerezve, kertünk ékességeivel feladva.” Jaj. Vagy például a joghurtos lazacsaláta: „Fjordok nemes húsa kertünk ékességeivel, tarhóval löttyintve”. Jajjaj. Ne is folytassuk tovább, tegyük le az étlapot (melyet állítólag még Nyomasek Bobó írt egy láda Kőbányai Világosért), és rendeljünk némi halat. Hiszen tesztelni jöttünk, megnézni, mit lehet itt enni kb. 10 euró értékben.

Egy rendes halászcsárdai halvacsora nem indulhat máshogy: előételnek haltepertő.

Szerencsére létezik ilyen fogás az Új Siposban is, ponty hasaalja. Mondanom se kell, „kertünk ékességeivel tányérodra feladva”, vagyis lila hagymával, paradicsommal, uborkával és zöldpaprikával. A tálalás a kilencvenes éveket idézi; az adag enyhe túlzás előételnek, kevesebb több lenne. Ízletes, de talán egy kicsit lehetett volna még ropogósabbra sütni („töpöríteni”), hogy még több zsírját veszítse. Halászlé van többféle verzióban: üresen (csak lé), ponttyal, harcsával, vegyesen, tésztával, korhely módra, kisbográcsnyi (félliteres) és csésze adagban. A „Sipos halászlét” választjuk: „Halászok zsákmányának pikáns leve ponty húsával bográcsba löttyintve, ahogy Sipos Károly ránk hagyta” (jajjajjaj). A recept állítólag még a Krúdy-korból (1930-ból) való. Aki csak a dunai (bajai) verziót kedveli, az kerülje el Sipos úr „szálkamentes” halászlevét, ez egy jó sűrű halászlé, szinte „halkrémleves” – ahogy Váncsa István fogalmazna. Aki viszont szereti a tiszai (szegedi) passzírozott (vagy legalábbis alaplével készülő) variánst, annak nyugodt szívvel ajánlhatjuk. (Rézi bácsi szereti a tiszait és a dunait is, és nem akar választani közülük!)

Kissé édeskés a leves (paradicsom?), kissé csípős is, igazán kiváló – a filézett halfalatkák viszont nem igazán meggyőzőek benne. A kenyér ugyan friss, de lehetne jobb minőségű is. Jó lenne továbbá valami rendes erőspaprika (zöld vagy akár szárított), de helyette csak ez a túlsózott erőspista érkezik az asztalra, amiből viszont egy kiskanálnyi mennyiség is azonnal elrontja a csészényi leves ízét, ehhez tehát nem nyúlunk. (Az erőspistáról jut eszünkbe a közismert népi mondás: nincs az a pompás kakaspörkölt, amit el ne lehetne baszni egy kiskanál szarral.) Ezután még egy epervelős palacsintát is bevágunk, ez kedvünkre van, hajszálvékony tészta, finom töltelék, porcukor, egyszerű és nagyszerű, ahogy otthon a nagyi csinálja. Jól is laktunk, ennyi.

És a három fogás került mindössze 3050 forintba (haltepertő: 1350, csésze hallé: 1350, palacsinta: 350). Mindez az óbudai főtéren, tehát gyönyörű környezetben, kedves pincéri kiszolgálás mellett, autentikus belső térben.

Mikor távozunk, a Krúdy-Szindbád szerepébe bújt Feleki Kamill még utánunk szól a főtéren: „Rézi bácsi, okoskodhatsz te a halászléről, de vésd jól eszedbe, hogy ebben az országban halászléügyben nem lehet okosnak lenni, mert hidd el, ahány ember, annyi halászléízlés, és hamarabb fog a Parlamentben nagykoalíció alakulni, mint hogy két magyar kiegyezzék egy halászlében.”