Cinikus okosok világa Magyarországon

Május elsején is azoktól, akik messze elkerülték a beszédeket és a pártok sátrait, ellenben érdeklődést mutattak a kellemes idő, a séta és különböző árusok iránt, hallottam azt a mondatot, amit az utóbbi időben amúgy is egyre többször: „Mindegyik párt hazudik.” Azt hiszem, hogy az egészséges szkepszisnek is megvannak a határai, immár elértük a nemzeti cinizmust, s annak egy sajátos változata vírusként terjed.

Ha minden politikust gazembernek tartunk, az önmagát megvalósító jóslattá válik. Az „okos cinizmus” az egyik legnagyobb veszélye most a magyar demokráciának. Sokan vannak akik valamilyen politikai céltól hajtva vannak az utcán, sokan, akik valamiféle demokratikus kontrollt kívánnak gyakorolni, sokan vannak, akiket megkísért az autonómia (vagy szerencsés esetben el sem veszítették), de még többen vannak az okos cinikusok.

Mikor azt gondoljuk, attól vagyunk bölcsebbek polgártársainknál, hogy ők naivan hisznek valakiben, vagy valamiben, akkor indulunk el az okos cinikusok útján. Ilyenkor azt mondjuk, hogy ők nem látnak át a rábeszélők manipulációin, mi bezzeg…

Ez az attitűd nem is lenne veszélyes, ha csak pár bölcs ember vallaná, de ez a „bölcsesség” tömeges . Tényleg vannak ugyan idegesítő fanatikus hívők, szánalmas rajongók, akikkel nem érdemes, nem szabad vitatkozni.

Igaz, hogy tele van velük a net. Igaz, hogy virtuális szájkarate folyik. De a téves percepció, hogy ők vannak többen, mert nem így van: a többség kivonja magát ebből. Nem állítom, hogy mindenki, aki kivonuló, az megalkuvó, semmirekellő haszonleső vagy ilyesmi, de azt igen, hogy a rendszernek nem kell, hogy te is talpnyaló legyél, elég neki, ha okos cinikus vagy. Ha a többség azt mondja, hogy minden politikus egyforma, ezzel sajnos elérik azt, hogy a tisztességes politikus hiába is küzd.

A politikusutálatban is vannak eltérések. Amit a legkevésbé szeretek, az a politikusokhoz dörgölőző utálat. Vagyis a családi körben becsmérlő, de a nyilvánosságban tiszteletet mutató. Van olyan  „okos cinikus” aki még büszke is az álságos viselkedésére, de a többség nem ilyen, a többség csak szimplán okos cinikus. Az alacsony státuszú embereknek például végképp nincs szüksége az alakoskodásra, ám attól még, hogy valaki a lánc végén van, lehet „okos” is, meg cinikus is. Sőt, könnyen lehet, hogy közöttük van a legtöbb ilyen, hiszen az az alacsony státuszú, aki még a maradék eszét is elitta, tudja a legjobban, hogy minden politikus gazember. Pszichológiai értelemben neki van a leginkább szüksége erre a „tudásra”.

Nem vitatva, hogy a politikusaink rengeteg munkát fektetnek abba, hogy megutálják őket, azért mégsem egységes társaság. Én például látok köztük tisztességeseket, tehetségeseket, rátermetteket is.

(Nem nevezném meg őket, mert az teljesen mindegy, hogy nekem ki a szimpatikus.) Fel kellene ismernünk azt is, hogy a kollektív politikusgyűlölet végeredménye, hogy elvesszük a kedvét az értelmes és tisztességes embereknek attól, hogy kísérletet tegyenek a közügyek megjavítására. És ez a mi felelősségünk. Ahelyett, hogy energiákat adnánk, és támogatnánk őket, lehúzzuk őket. Látható, ahogy belefáradva hagyják el a harcteret, s nem csak politikusok pártjaikat, de civil szervezetek sokasága fogy el, szűnik meg. Vagy láthatjuk ahogy elhagyják Magyarországot, és most nem azokra gondolok, akik a jobb élet reményében „migrálnak”, hanem akik egyszerűen csak torkig vannak. Az okos cinizmus mögött nincs tettrekészség, még menekülés sincs, Bizánc elfogadása van. A dolgoktól torkig lévő menekülők számára pedig az utolsó csepp épp “okos” cinikus barátaik viselkedése.

Bizakodással, reménnyel, csalódásokkal volt teli a magyarság közelmúltja, de mostantól fogva az emberek nagy része „átlát” a politikusi beszédeken. Ez a „bölcsesség” még a populista politikusi korszakot is megváltoztathatja.  Eddig elemzőként aggódtunk a populizmus előretörése miatt, de már itt a következő fázis. A középosztályunk nagy része már ilyen “okos cinikus”, akin nem fog a populizmus. Átlát az “okos cinikus” még Orbán Viktor EU-s parlamenti beszédén is, nem dől be a szép szavaknak, viszont hozzáteszi: de hát ki léphetne a helyébe? A másik se volna egy fikarcnyival se jobb. Csak a káosz lenne, ugye?

Pedig ez az okos cinizmus mégiscsak roppant romboló. Ilyeneket mond a leglecsúszottabbja: nem érdemes segíteni, mert más sem segít rajtad, nem érdemes tisztességesnek lenni, mert más sem tisztességes, nem érdemes minőséget produkálni, mert más sem produkál minőséget, nem érdemes betartani az ígéreteid, mert más sem tartja be.

A kevésbé romlott, ki még jóindulatúan okítani is akar meg ilyeneket: Mindenki csak a saját pecsenyéjét sütögeti, mindenkinek csak a pénz számítꓼ tudjuk ki irányítꓼ mindent érdekek mozgatnak (ne hogy má’ azt hidd, van tisztesség, szeretet, megbecsülés). Mindegyik médium manipulálni akar, csak az egyik erre, a másik meg arra, senki sem tudhatja tehát mi is az igazság. A politikusok olyanok, mint a reklámok, csak az egyik embert, a másik meg árut reklámoz, és a céljuk, hogy becsapjanak. Te vagy a hülye, ha ezt nem veszed észre, te vagy a hülye, ha azt hiszed, ezen változtathatsz.

S tényleg, ha igazolni akarják az okos cinikusok az álláspontjukat, rengeteg példát fel tudnak hozni. A politikusok könnyen rajtakaphatók hazugságokon, és tele van kamureklámmal a net is.  Nem háborodunk fel rajtuk, mert mi vagyunk a hibásak, ha elhisszük, hogy két nap alatt megtaníthatók vagyunk angolul, vagy lefogyhatunk úgy, hogy attól az egész orvostársadalom már felrobbant az irigységtől, vagy hogy otthonról pillanatok alatt meggazdagodhatunk. Mi vagyunk a hibásak, ha elhisszük amit egy politikus ígér. De azért akármennyi példát is tudnak hozni, alapvetően mégis van az okos cinikusokban valami közös: a felszínesség.

Járulékos, nem szándékolt következménye a felszínességüknek és a cinikusságuknak a tehetetlenség, a beletörődés a „kis ember vagyok mit tehetnék” tudat. Voltaképp lehet, ez nem is járulék, hanem eredet: először volt a tehetetlenség, aztán ezt a cselekvésképtelenséget kellett valamiképp igazolni, és ebből lett a cinikus okosság. A cinikus okosból tehetetlen lesz, a tanult tehetetlenségből cinikus okosság. A cinikus okosok nem mennek ki tüntetni. Hát mi a fenének tennék?

Az a politikus pedig, aki azt látja, hogy hajdani híveinek elveszítette a szeretetét, kiölte belőlük a reményt, voltaképp nem is bánja ezt az új attitűdöt, képes ehhez is alkalmazkodni. Hiszen, ha minden politikus hazudik, mindegyik tisztességtelen, akkor miért kéne lecserélni őt bárki másra, aki épp olyan mint ő?

Tisztességtelen eszközökkel a hatalom megtartható a naivok közt, és megtartható a cinikus okosok közt is. A naivok eljönnek rám szavazni – mondja a népéhez alkalmazkodó politikus -, a cinikus okosok pedig legrosszabb esetben sem fognak másra.

Van egy kép előttem erről a politikusról. A tömeges „okos cinikusok” kitermelik a maguk uralkodóit, nem csak a politikai manipulációáradat teszi okos cinikussá a társadalmat. A politikusok személyiségalakulása is nagyon drámai. Érdemes nekik “tudjuk kik”-ezni, összekacsintani, utalgatni, ellenséget kreálni. A cinikus okosok ugyanis nem tudnak szeretni, de félni, gyűlölni még igen. A politikus ül ezeken a cinikus okosokon, mint tyúk a tojásain, és voltaképp bekotlósodik. Csak rájuk koncentrál és megszűnik számára a külvilág.  Semmilyen érv nem ingatja meg, akár azt a tyúkot a baromfiudvarban, amelyik már kellőképp elbutulva csak és kizárólag a saját tojásaira tud koncentrálni. A bekotlósodott politikus tojása nem más, mint a rá szavazó választópolgár.

Sajnos a cinikus okosok nem látnak különbséget a bekotlósodott és a gondolkodó politikusok közt, a tisztakezű és a korrupt közt, a jövő iránt felelősséggel bíró és a jelen érdekeire koncentráló közt, a jó és a rossz közt. „Semmi sem fekete vagy fehér” – mondja a cinikus okos, mert ő nem csak okos, de bölcs is.